Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Tuboly Máté és Kerkez Milos a válogatottban

A nyáron a Vasasból érkező Tuboly Máté az U17-es, Kerkez Milos pedig az U18-as válogatott összetartásán vesz részt Budapesten augusztus 16-19. között. Gratulálunk! Büszkék vagyunk játékosainkra és sok sikert kívánunk az edzőtáborban!

Tuboly Máté és Kerkez Milos a válogatottban

Tuboly Máté 8 évesen a Solymár SC-ben kezdte pályafutását, majd a Gerrzo-Vasas játékosa lett, később pedig hat éven át a Vasas Akadémián nevelkedett. A tehetséges középpályás már az elmúlt években is tagja volt a korosztályos válogatottaknak, nyári igazolásunk egyértelmű erőssége lehet az utánpótlásnak.

Kerkez Milos a felnőtt csapat edzésén is bátran játszik

Kerkez Milos tavaly nyáron Hódmezővásárhelyről érkezett az ETO-ba. A szerb-magyar játékos rögtön korosztálya meghatározó játékosává vált, amivel a felnőtt csapatnál és az utánpótlás válogatottnál is felhívta magára a figyelmet.


 

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink