ETO RETRO - Három találkozás az „Öreggel”

Olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, háromszoros bajnok volt, edzősködött Olaszországban és sikerrel Egyiptomban is. Idehaza a Benficával BEK-elődöntőt játszó Győri Vasas ETO-hoz kötötték a legszebb emlékek 1963-1965 között. Az akkori időszak élő tanúi szerint kiválóan átlátta a pályán történteket, és hagyta kibontakozni a játékos egyéniségeket. „Öreg” volt a beceneve, az MTK stadionját a röviddel a 80. születésnapja előtt, 2002. február 14-én elhunyt Hidegkutiról nevezték el.

ARANYHÍR KISRÁDIÓN

Kevesen hitték az 1963-as félidényes bajnokság utolsó két fordulója előtt, hogy nem a Ferencváros lesz a bajnok. A zöld-fehérek azonban kaptak egy kiadós verést a Honvédtól, kikaptak Szegeden is, de még mindig volt egy elmaradt mérkőzésük Dorogon. Ezen a késő őszi szerdán az ETO amolyan levezető edzőmérkőzést játszott a Soproni Textiles edzőpályáján (3:1), még élénknek is nehezen nevezhető érdeklődés mellett. Már rég helyet kaptak a csapatban a cserejátékosok is, miközben az öltözőépület falánál Hidegkuti Nándor edző kisrádión hallgatta a dorogi összecsapás részleteit – mellette csendben megbújva figyelt e sorok akkor 17 esztendős írója. És csodák csodája, a bányászváros csapata is legyőzte a bajnoki hajrára leeresztő ferencvárosiakat, így rövid számolgatás után kiderült, hogy az akkori gólarányszámítás szerint Győrbe kerülnek a bajnoki aranyak! A pályán határtalan volt az öröm, talán innen datálható az a folyamat, amelyben csökkenni kezdett a nyugati város Győr iránt mesterségesen szított unszimpátiája. Ennek fényes bizonyítéka volt, hogy az edző nem győzte fogadni a gratulációkat.

TOYOTA – LADA

Pontosan 24 esztendő telt el az első találkozásunk óta, közben jó néhány MTK – ETO mérkőzésen sikerült összefutni vele a régi Hungária körúti pálya büféjénél, ahol a Salgótarjánból igazolt Vasas Mihály mérte a kisfröccsöket. Aztán 1987 telén, kétesztendei ausztriai vendégmunkás létem jutalmaként nem kellett évekig várakoznom a Merkur-nál: schillingjeimből befizethettem autóra az erre hivatott Konzumex kirendeltségnél, az akkori Népköztársaság útján, nem messze az Operaháztól. Az irodában egyetlen ember állt előttem, és amikor dolga végeztével megfordult, Hidegkuti Nándorral álltam szemben. Az „Öreg” már az anyagilag aligha ráfizetéses arab edzői munkája jövedelméből fizethette be legújabb autóját. Megismert, tudta, hogy régi sikercsapata tudósítójaként járom az ország pályáit, majd megkérdezte, mi szél hozott erre: „Szerény ausztriai keresetemből be tudok fizetni egy Lada 2105-ös típusú kocsira” – válaszoltam, emlékszem, hogy a bordó járgány jó néhány évig maradt hűséges társam. „Én maradok a Toyotánál, újra ezt a típust rendeltem meg” – tette hozzá, búcsúzóul a Verebes-korszakhoz hasonló sikereket kívánva a csapatnak.

ÚTIKÖLTSÉG

A magyar labdarúgásban egyedülálló módon, meghívásos pályázattal választott szakmai vezetést 1997 nyarán az ETO – azóta sincs erre precedens -, és amíg nem csábították el a válogatotthoz Bicskei Bertalant, addig remek eredményeket produkált a hét pályázó közül Reszeli-Soós Istvánnal nyertes páros. Hidegkuti Nándor az év tavaszán töltötte be a 75. életévét, szerettük volna legnagyobb edzői sikere helyszínén köszönteni, ám egyiptomi tanácsadói megbízása miatt csak az új idény első hazai mérkőzésén tudott eleget tenni a meghívásnak: megünnepeltük, a hangosan beszélő felsorolta az érdemeit, a nagyérdemű pedig hosszan tartó tapssal köszöntötte a pálya közepéig besétáló kiváló sportembert. Már elkezdődött a második játékrész, amikor egyszer csak odalépett hozzám és megkérdezte, tudunk-e részére útiköltség térítést fizetni. „Fogalmam sincs” – válaszoltam, és Borbényi János elnökre hallgatva hátramentem a gazdasági irodába, ahol közölték, hogy a meccs bevételét most számolják, a kasszában összevissza 4.000 forint található. „Elég lesz!” – mondtam, egy borítékban átadtam az „Öregnek”, hozzátéve, hogy ennyi van, több nincs. „Köszönöm szépen, segít, mert kölcsön kocsival kellett jönnöm” – tette zsebre e szavak kíséretében a pénzt. Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége.

Mohay Gábor