Felnőtt csapat ellen nyert az U19
Az NBIII. Nyugati csoportjában 4. helyen záró Ménfőcsanakot fogadta Csató Sándor együttese a hétközi felkészülési mérkőzésen. Hanzli góljával és Tamás szabadrúgásból szerzett találatával már a félidőben kétgólos előnyre tettek szert a fiatalok, de még a szünet előtt szépíteni tudtak a vendégek. A második játékrészben több gól már nem született, így 2-1-es győzelmet aratott az Ifjúsági BL-re készülő csapatunk! Szép volt fiúk!
ETO FC Győr U19 – Ménfőcsanak 2-1 (2-1)
ETO: Ruisz – Lasz (Fendrik), Wágenhoffer (Csáki), Molnár (Gasztos), Tamás (Kovács), Horváth M. (Kerkez), Tuboly (Márton), Orosz, Hanzli (Varga, Lacza), Erdei (Hauser), Szalka (Marius).
Gólszerzők: Hanzli, Tamás
Edző: Csató Sándor – Jó iramú mérkőzésen nagyon fegyelmezetten és nagy akarattal játszottunk. A fiatal játékosaink szempontjából értékes győzelmet arattunk. Sokat fejlődtünk játékban!