Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Farkas Balázs: Egy álom vált valóra

Farkas Balázs nevével már többször találkozhattunk az első csapatnál - 5 alkalommal volt kerettag a Merkantil Bank Ligában, valamint a Gázgyár elleni kupameccsen csereként is bemutatkozhatott a felnőttek között! Kamatoztatva ott szerzett tudását, oroszlánrészt vállalt az U19-es sikerben és 7 góllal járult hozzá a bajnoki címhez! Támadónkkal készített interjúnkból kiderül, hogy lett az álomból valóság!

Farkas Balázs: Egy álom vált valóra

Melyik volt számodra a legemlékezetesebb meccs a bajnokságban?

Számomra a legemlékezetesebb mérkőzés a Debrecen ellen hazai pályán elért 3:2-es győzelem volt, ahol 0:2-ről felállva sikerült megnyerni a mérkőzést a 94. percben!

Melyik volt a legfontosabb gólod a szezon során, van olyan pillanatod, amit kiemelnél?

A Debrecen elleni gólomat mindenféleképpen ide említeném, amit a 94. Percben szereztem, ezzel sikerült megnyerni a meccset, illetve a Honvéd elleni két gólomra is szívesen emlékszek vissza!

Mi volt a csapat erőssége ebben a szezonban?

Úgy gondolom, hogy az összetartás, a mentalitás és az állandó győzni akarás vezetett ehhez a nagyszerű eredményhez. Ez a csapat egy nagyszerű család, akinek minden játékos és velünk dolgozó edző a részese!

Segítséget nyújtott neked ez az utánpótlás bajnokságban, hogy a felnőt csapattal tudtál készülni?

Természetesen rengeteget segített az, hogy a felnőtt kerettel tudtam készülni napról napra, így a mérkőzéseken is tudtuk kamatoztatni az ott meg szerzett tapasztalatokat!

Mit érzel azzal kapcsolatban, hogy bajnoki címet nyertetek és hogy ifi BL-ben indulhattok?

Óriási büszkeséggel és örömmel tölt el minket az, hogy a következő szezonban mi képviselhetjük hazánkat az Ifjúsági Bajnokok Ligájában. A szezon elején nem tűztük ki célul, azt, hogy most mindenképpen megnyerjük a bajnokságot. Persze, beszéltünk róla, hogy milyen fantasztikus érzés lenne, ha játszhatnánk a BL-ben. Ahogy teltek a meccsek és jöttek a keményen megdolgozott sikerek és győzelmek egyre jobban elhittük és beleéltük magunkat ebbe a helyzetbe és szerencsére valósággá vált. Jó lett volna, ha teljes egészében be tudjuk fejezni a bajnokságot és együtt tudtunk volna ünnepelni a csapattal, de erre sajnos nem került sor.

Mit vársz az első selejtező mérkőzéstől?

Szeretnénk minél tovább jutni a selejtezőkben, és bekerülni a főtáblára. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nem lesz egyszerű menet és hogy 110%-ot kell nyújtani majd a pályán, de hiszem hogy ez a csapat képes erre a csodára és meg tudjuk valósítani a BL-hez fűzött vágyainkat!

Hajrá ETO!

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink