Bravúros győzelem a nyugati rangadón
Péntek délután az Illés Akadémia korosztályos együttesét fogadta U15-ös csapatunk, akik 1-1-es félidőt követően a második játékrészben hengereltek és 3-1-re legyőzték a szombathelyieket. A gólszerzést Huszár Marcell kezdte, majd Pusztai Márton fordított döntetlennél, végül Lányi Bence állította be a végeredményt! Szép volt fiúk!
ETO FC Győr U15 – Illés Akadémia U15 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Huszár (19’), Pusztai (64’), Lányi (76’)
ETO: Morva – Török (Kulcsár 79’), Lányi, Kráz, Tóth D., Vingler, Huszár, Sós, Reizinger, Balogh (Pusztai 56’), Süveges (Bíró 72’)
Vezetőedző: Bognár Zsolt
Bognár Zsolt: "Az első félidőben felállt védelem ellen kellett játszani, amit nehezen tudtunk feltörni, mert sok hibával és kevés mozgással játszottunk, de egy szép támadás végén szép góllal vezetést szereztünk, amit az ellenfél a középkezdés után egyből kiegyenlített. A második félidőben már nagyobb területek voltak és jobban is játszottunk és két szép gólt szerezve még így is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!"
Az U14 szintén előrehozott mérkőzésen az Illés Akadémia ellen lépett pályára hazai környezetben. Nicsenko Igor tanítványai egygólos hátrányt dolgoztak le a szünet után és Tollár Imike pontot érő találatot szerzett csapatának! Szép volt fiúk!
ETO FC Győr U14 – Illés Akadémia U14 1-1 (0-1)
Gólszerző: Tollár (61’)
ETO: Huszár – Csorba D., Umathum (Szigethy 71’), Csorba N., Mészáros, Gönye, Selyem (Zója-Katona 52’), Rátonyi, Szép, Herczeg, Tollár
Vezetőedző: Nicsenko Igor