ETO-Szolnok összecsapás következik
A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a tabella 15. helyén álló Szolnoki MÁV FC-t fogadjuk hazai pályán! Nőnap alkalmából a belépés minden hölgy számára ingyenes, valamint a bérletes hölgy szurkolóink italkupont kapnak, amelyet a kijelölt büfékben beválthatnak! Vasárnap 17:00 órától ünnepeljük együtt a hölgyeket és szurkoljunk az ETO sikerért!
(fotó: szolnokimavfc.hu)
A tavaly még az NBIII-ban szereplő Tisza-parti együttes számára jól indult a tavaszi szezon, négy mérkőzés alatt három döntetlent játszottak a Haladás, a Siófok és a Szeged ellen, valamint Gyirmóton 2:1 arányban győzni tudtak.
Télen négy távozót és két érkezőt jegyzett a kék-fehér klub, a támadószekció megerősítésére Albert Ádám és Novák Csanád érkezett, utóbbi tagja volt az ETO 2013-as bajnokcsapatának.
Ősszel idegenben már a 2. percben Szimcsó révén vezetést szereztünk, majd a második félidőben Andric találata állította be a 0:2-es végeredményt.
Kondás Elemér hasonló forgatókönyvet képzelne el a vasárnapi mérkőzésre is!
Kondás Elemér: „Nagyon nehéz mérkőzés várható a Szolnok ellen, de csak erre koncentrálunk. Ellenfelünk nagyon masszívan védekezik, nagyon nehéz feltörni őket, úgyhogy az egész heti munkát erre fektettük. Szeretnénk őket megbontani, és szeretném, hogy a játékosaim felszabadultabban futballozzanak, mint eddig tették. Jó állapotban vannak a srácok, kondicionálisan mindenképpen. Bátran meg kell mutatni azokat a pályán, amiket edzésen gyakoroltunk. Azt beszéltük a héten, hogy a fordulópontokból nem jöttünk ki jól, mindig egy pici hiányzott ahhoz, hogy mi tudjunk gólt rúgni és ne mi kapjuk. Arra törekszünk, hogy azt a picit hozzátegyük és reméljük, hogy fordulni fog ez a negatív spirál, amiben eddig benne voltunk.”
Dobos Áron és Priskin Tamás még nincs százszázalékos állapotban, de rajtuk kívül mindenki a vezetőedző rendelkezésére áll!
Hajrá ETO!