Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ha hónap utolsó péntekje, akkor stadiontúra!

Az ETO interaktív nyílt napjára ezúttal a Kölcsey és a Radnóti Iskola diákjai érkeztek, akik végigjárva a létesítményt számos új ismerettel gazdagodhattak a labdarúgás területén!

Ha hónap utolsó péntekje, akkor stadiontúra!

A stadionhoz vezető úton betekinthettek az erősítő terembe, a fedett műfüves pályákra, valamint rehabilitációs csoporthoz. A szokásos osztálykép után a játékoskijáróban egy labdatartós „cicajáték” következett, amit nagyon élveztek a sportos tanulók.

A VIP helyiségben a tematikus előadásokra került sor, ahol elsőként Kovács Cini tartott rendhagyó történelem órát, majd tudásukat egy teszt kitöltésével igazolhatták a diákok. Ezt követően Csóra Renáta dietetikus kóstolóval készült és kitért az egészséges táplálkozás legfontosabb részeire, végül Huszár Kitti masszőr a sérültek ellátását mutatta be a vállalkozó szellemű gyerekeken.

Természetesen az öltözőlátogatás sem maradhatott el, ahol játékosaink beszámoltak pályafutásuk kezdetéről és nem csak autogrammot, hanem hasznos tanácsokat is osztottak az iskolásoknak!

Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát és a bajnoki meccseken hasonló lelkesedéssel vesz részt!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink