Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Több korosztálynak is indul a szezon hétvégén

U19-es csapatunk a Vasas otthonában kezd, az U14 és az U15 a Puskás Akadémiához látogat!

Több korosztálynak is indul a szezon hétvégén

Remek félévet zárt U19-es csapatunk, akik 29 ponttal a Honvédot és a Ferencvárost is megelőzve a tabella éléről, várhatják a tavaszi folytatást! A téli felkészülést már Csató Sándorral kezdte meg a csapat és az edzőmeccseken egy kivételével minden alkalommal győztesen hagyták el a pályát!  

Csató Sándor (U19): „A felkészülést január 6-án kezdtük. Az első hét az ismerkedéssel, orvosi vizsgálattal és felmérésekkel telt. A második héttől a bajnoki rajtig heti 8 edzéssel a tervezett felkészülést elvégeztük. Betegségek, kisebb sérülések ugyan hátráltatták a munkát, de komoly gondot csak Karvaj és Molnár, két alapemberünk kiesése okozott. Egy új játékos érkezett a támadósorba az Szalka Máté személyében az MTK csapatától. 7 felkészülési mérkőzést játszottunk, 6 győzelem mellett mindössze egy vereséget szenvedünk. A csapat nagyon motiváltan dolgozta végig az elmúlt heteket, ezért bizakodva várjuk a bajnoki rajtot!”

A tizenhat csapatos mezőnyben U15-ös korosztályunk a tabella hetedik helyén zárta az őszt. A felkészülés számukra is jól sikerült, több poszton érkeztek erősítések, az elvégzett munka alapján bizakodva várhatják a folytatást!   

Bognár Zsolt (U15): „A felkészülésünk zavartalan volt, kisebb sérülések és betegségek hátráltatták csupán, de szinte minden játékos végig tudta csinálni és nagyon nagy munkát végeztek, ami úgy gondolom látszik is a csapaton. Remélem, hogy a befektetett munkát a bajnoki mérkőzéseken kamatoztatni tudjuk, mert akkor szép tavasz elé nézünk. Három új játékos érkezett hozzánk Sebők Martin a kapuba, Török Dániel a védelembe, Reizinger Kevin pedig a támadó sorba. Beilleszkedésük zökkenőmentes volt!

Az U14-es korosztályban is történt változás a télen, ami az edzői pozíciót illeti. Nicsenko Igor öt év után tért vissza Győrbe és ezúttal az utánpótlás vezetőedzőként segíti klubunkat!

Nicsenko Igor (U14): „Nagyon jó volt ez az időszak arra, hogy megismerjem a csapatot! Sajnos sérülések és betegségek miatt nem minden játékos tudta 100%-ban végrehajtani a felkészülést, viszont aki végigcsinálta, az biztos, hogy jó állapotban van!  Ha a többiek is utolérik magukat, akkor lesz teljesen kész a csapat, ezt még ebben a pillanatban nem tudom kijelenteni! Szombaton rögtön a listavezetőhöz látogatunk, ahol szeretnénk meglepetést okozni!”

2020. február 22. 11:00
Puskás Akadémia U14 – ETO FC Győr U14

2020. február 22. 11:00
Puskás Akadémia U15 – ETO FC Győr U15

2020. február 22. 14:00
Vasas Kubala Akadémia U19 – ETO FC Győr U19

 

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink