Az ötödik
Az elmúlt 20 fordulóban kapus poszton meglehetősen változatos volt a helyzet felnőtt csapatunknál, valóban az ötödik „hálóőrünk” állt szombaton a gólvonal elé. Sasa Stevanovic szezonbéli két kiállításakor Józsi György, majd Rati Aleksidze állt pár perc erejéig csapatkapitányunk helyére. Az eltiltott játékost aztán ősszel Molnár Péter, most szombaton pedig ötödikként Sánta András helyettesítette a felelősségteljes poszton.
Vezetőedzőnk elégedett volt a 24-es számú, 24 éves labdarúgó hétvégi teljesítményével, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón is elmondta, a fiatal kapus hasznos tagja volt a csapatnak. Bárányos szabadrúgását bravúrral hárította, ezzel is bizonyítva, hogy lehet rá számítani. András viszont nem volt teljes mértékig megelégedve…
Nagyon örültem, hogy esélyt kaptam a Pápa elleni találkozón, szerencsére csak kicsit izgultam. Úgy látszik, az 1-1-es eredményen nem tudok túllépni, hiszen NBI-es bemutatkozásomkor egy Siófok-Zalaegerszeg találkozón is így ért véget a kilencven perc folytatja mosolyogva. Akkor örültem a döntetlennek, most viszont nem. Nagyon bosszant, hogy nem tudtunk nyerni, boldogabb bemutatkozást szerettem volna az ETO színeiben. Úgy gondolom nem vallottam szégyent, persze örültem volna, ha ki tudom védeni Orosz lövését, de sajnos nem értem oda nyilatkozta Sánta.