Szoros meccsek a Vasas ellen
Egy győzelem és egy vereség született utánpótlás csapataink első bajnokiján, míg U16-os csapatunk sérülésektől és betegségektől hátráltatva egy góllal kikapott, addig az U17 egy góllal nyerni tudott az első tavaszi fordulóban, így egy helyet előre léptek a tabellán!
ETO FC Győr U17 – Vasas U17 2:1 (1:0)
Gólszerzők: Szitás, Hauser
ETO: Kantó, Zsuppán, Lasz, Kovács, Gacs, Ignázcz, Artner (Tóth 86’), Szitás (Gelencsér 74’), Hauser (Kocsis Z. 59’), Major
Takács Gábor: „Egységes játékkal megérdemelt győzelmet arattunk!”
ETO FC Győr U16 – Vasas U16 0:1 (0:1)
ETO: Kiss, Bognár, Kozári, Óvári (Urblik), Nádudvari, Tóth, Kulifay, Mitring, Tankovics (Süveges), Goretich (Kovács, Kráz), Németh
Ozoróczi Gábor: „Sajnos az utolsó héten betegségek és sérülések is nehezítették a felkészülésünket, ami a mérkőzés teljesítményünkre is hatással volt. Az első félidőben tompán, megilletődötten játszottunk, védekezésben messze voltunk az ellenféltől, támadásban pedig pontatlan és kapkodó volt a játékunk. Szünetben frissítettünk, de ismét sérülések miatt kellett cserélnünk. Annak ellenére, hogy a második félidőben a játékunk feljavult a Vasas megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Külön öröm, hogy Süveges Attila és Kráz Tamás személyében két 2005-ös születésű játékos debütált és jó teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet!”