Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Fontos rangadó következik

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában hazai pályán fogadjuk a BFC Siófok együttesét, vasárnap 18:00 órakor!

Fontos rangadó következik

Egymást követi a két csapat a tabellán - a mieink 37 ponttal a harmadik, a siófokiak pedig 36 ponttal a negyedik helyet foglalják el. Nem lesz azonban könnyű csata, ellenfelünk több bravúros pontot is gyűjtött az elmúlt félévben, döntetlent játszott a Budafokkal és a Vasassal, valamint minket is egy góllal felülmúlta. Jól sikerült számukra a tavaszi rajt, a Gyirmót otthonából tudtak győztesen távozni. Hozzánk hasonlóan télen ők is az első osztályból erősítettek, Mohamed Remili érkezett hozzájuk Paksról, azonban Zamostny Balázs és Székely Dénes távozott.

Ahogy Kondás Elemér fogalmazott, a másodosztályban bármilyen eredmény előfordulhat és Tiszakécskén meggyőző teljesítményt nyújtottunk, így bizakodva várjuk az első hazai környezetben megrendezett összecsapást. Alábbiakban a vezetőedző a folytatásról is nyilatkozott:

 Egy pont különbség van a két csapat között és csak győzelem esetén tudjuk megtartani a pozíciónkat, terhet jelent ez a csapat számára?

Nem szabad, hogy terhet jelentsen, ahogy indultunk most neki a tavaszi bajnokságnak azt beszéltük, hogy mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk és abból kell behozni a legtöbb pontot. Az elmúlt találkozóból három pontot begyűjtöttünk, most a hétvégi meccsen is ez lesz a célunk. Nem nézünk messzire előre, csak vasárnapig tekintünk.

Löketet adott a múlt heti győzelem?

Természetesen egy győztes meccs mindig jól jön a csapatnak. Azt szoktam mondani, hogy a győzelem a legjobb gyógyszer. Egyelőre nem volt szükségünk gyógyszerre, de egy idegenbeli győzelem általában duplán szokott érvényesülni.

Gyirmóton nyerni tudott a Siófok, ők is NBI-es támadóval erősítettek, aki két gólt is szerzett. Ki lehet ebből indulni?

Természetesen ezeket az eredményeket is figyelnünk kell és azt is tudjuk, hogy az ősz folyamán is jól szerepelt a Siófok. Most jól indultak, idegenben megverték a Gyirmótot, ez persze figyelemre méltó, de nekünk csak saját magunkkal kell foglalkozni!

Láthatjuk már Simon Ádámot a keretben?

Simon Ádám meggyógyult, viszont három játékos játéka kérdéses. Bagi István megbetegedett, Kovács Krisztián talpcsontja fáj, valamint Horváth Zoltánt letaposták a hétvégén és az achillesén egy hosszú seb keletkezett, de vasárnapig még meglátjuk rendbe jönnek-e.

A televízió is közvetíti a hétvégi derbit, érezhetően nagyobb ilyenkor a bizonyítási vágyuk, hogy ezt élőben követhetik a nézők?

Egy televíziós, villanyfényes mérkőzés mindig jobb hangulatot ad. Teljesen más érzés mikor esti meccset rendeznek egy stadionban, nem beszélve arról, ha még a TV is adja. A mi játékosaink nagy része már rutinos futballista, játszottak már ilyen mérkőzést. Én azt veszem inkább észre, hogy őket sokkal inkább a hétvégi összecsapás motiválja, hogy jól tudjunk szerepelni!

Szurkoljunk együtt a csapatnak, hogy hazai pályán is folytatódjon a pontszerzés!

Hajrá ETO! Mindent bele!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink