Dvorschák újra a pályán!
Belső oldalszalag sérüléséből teljesen felépülve, újra 100 százalékos állapotban áll a csapat rendelkezésére Dvorschák Gábor. Visszatéréséről beszélgettünk a játékossal.
Dvorschák az őszi szezonban, a Tiszakécske elleni mérkőzés előtt egy edzésen sérült meg. „- Támadásbefejezéseket gyakoroltunk, jött egy kapura lövés, amit jól eltaláltam, és ahogy megrúgtam a labdát, éreztem, hogy elszállt a térdem.” – mondta. A vizsgálatok során kiderült, hogy a játékos belső oldalszalagja leszakadt a helyéről. Siófokon műtötték, és az orvosok körülbelül 6 hónapos felépülési időt állapítottak meg.
„- A doktor úr azt mondta, ugyanannyi a rehabilitációs idő, ha megműtenek, mint akkor, ha nem, de végül a műtét mellett döntöttünk, mert fontos volt, hogy 100 százalékosan, stabilan felépüljek és vissza tudjak térni.”
A műtét után 3 hét fekvés, majd 3 hét rögzítős pihentetés következett, ezután tudta elkezdeni a rehabilitációs munkát az ETO gyógytornász szakemberével, Radó Krisztinával.
„- Az első pár nap tényleg nehéz volt, de utána átlendültem rajta, és csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb felépüljek. Sokat segített, hogy láttam napról napra a fejlődést, és szerencsére hamar jöttek a dolgok, nagyon vártam már, hogy újra csatlakozzak a csapathoz.”
Két és fél hónap gyógytorna után kinti, egyéni edzésekkel folytatódott a rehabiltáció, Kovács Tamás erőnléti edző vezetésével.
„- A kinti munka egy újabb lépés volt a visszatérésem felé, igazából ez volt a nehezebb, mert a térdnek meg kell szokni a különböző pályaviszonyokat, hol csúszik a pálya, hol keményebb, ez mind-mind befolyásoló tényező. Nekem is voltak kisebb holtpontok, de most már szerencsére túl vagyok rajta teljesen. Kintről nézni a srácokat minden hétvégén persze azért nem volt egyszerű, talán még nehezebb volt a meccseket így megélni, mint belülről.”
Dvorschák Gábor a téli felkészülést már együtt kezdte meg a csapattal, fokozatosan kapta a meccsterhelést, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg minden rendben van.
„- A Gyirmót ellen csak 25 percet kaptam, abban maradtunk a Mesterrel, hogy először csak kevesebb idő alatt nézzük meg, milyen a térdem. Szerencsére minden rendben volt. A következő meccsen a Pápa ellen a második félidőben már 45 percet kaptam, a Somorja ellen pedig benne voltam a kezdő 11-ben és végig is játszottam a meccset!”
A jól sikerült főpróba után Dvorschák bizakodóan várja a tavaszi folytatást.
„Nagyon jó érzés volt már januártól a csapattal edzeni, nyilván az első pár hétben vissza kellett rázódni, de úgy érzem, jól sikerült, most pedig gőzerővel készülünk a Tiszakécske ellen. A Mester összeállítja majd a csapatot, és annak a 11 játékosnak kell megoldania a feladatot, bízom benne, hogy sikeresek leszünk!”
Játékosunk természetesen nem szeretne több meccset a lelátóról nézni, reméli, hogy a jövőben a komolyabb sérülések elkerülik.
„- Nyilván a kisebb sérülések mindig benne vannak a fociban, de talán ilyen súlyos nem lesz többet, korábban sem volt. Szeretném megköszönni a segítséget orvosaimnak, és külön köszönöm Radó Krisztina és Kovács Tamás munkáját, akik végig mellettem voltak és segítettek minél hamarabb újra stabil formába lendülni!”