Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Soproni Liga, 20. forduló: Győri ETO FC – Páp

Egy küzdelmes, hajtós mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el együttesünk a Lombard Pápa csapata ellen. Az első félidőben sikerült vezetést szereznünk, amit kis szerencsével növelhettünk is volna, de ezek a helyzetek kimaradtak. A meccs hajrájában sikerült egyenlíteni a vendégeknek, így pontosztozkodással zárult a találkozó. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Győri ETO FC – Pápa           1 – 1    (1-0)

Gólszerző: Kink.

 

Győri ETO FC: Sánta – Babic, Fehér, Fomumbod, Szabó, Kink, Kiss (Dinjar), Pilibaitis, Tokody (Koltai), Nicorec (Phantkhava), Aleksidze.

 

Véber György: - Jó mérkőzést láthatott a közönség. Az első félidőben többször megzavart minket az ETO. A második játékrészben rendeztük sorainkat és körülbelül azt játszotta a csapat, amit elvártam tőlük. Reálisnak tartom az eredményt.

 

Pintér Attila: - Jól kezdtük a mérkőzést, voltak lehetőségeink, ezekből meg is tudtuk szerezni a vezetést, amit növelhettünk is volna, de ez nem sikerült. Nagyon elkerülhető gólt kaptunk. Összességében hiányzik a két pont, de a Pápa is sokat tett az egy pontért.

 

 

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink