NBII: Pontokért Hévízre!
A sereghajtó Hévíz otthonába készül Klement István és Galambos Zoltán gárdája az előttünk álló hétvégén. Árnyékcsapatunk szombaton 15.00 órakor lép majd pályára a 19. fordulóban.
A négy meccse nyeretlen vendéglátók tíz veresége mellett, három-három győzelem és döntetlen sorakozik, viszont hazai pályán szerezték pontjaik hetvenöt százalékát.
A tél folyamán edzőváltáson és jelentős játékos mozgáson átesett Balaton parti csapattal augusztus végén találkozott utoljára az ETO második kerete, a lelkes újonccal szemben akkor már az első félidőben eldöntötték a zöld-fehérek a három pont sorsát, a négy szép gól a győriek szezonbeli első győzelmét jelentette.
A Hévíz az első három fordulóban egyszer szabadnapos volt, egyszer döntetlent játszott a Kozármislennyel, legutóbb pedig a ZTE B csapatától kikapott. Pillanatnyilag az utolsó helyen állnak, így azt gondolom, hogy legalább minden hazai meccsüket meg kell nyerniük a bennmaradáshoz. Biztos mindent el is fognak követni ezért, tehát nehéz mérkőzésre számítok. osztotta meg gondolatait Klement István.
A Győri ETO FC várható kezdőcsapata: Bakthadze, Dorogi, Nyári, Bieder, Vető, Ato, Jäkl, Berde, Sánta Attila, Kis Sz., Nyitrai