Gyirmót FC – WKW ETO 1-1.
Lovrencsics B. szerezte meg a vezetést a 19. percben, ezt követően a Gyirmót kihagyott egy 11-est. Az utolsó percig őriztük az előnyt, azonban Mayer Á. egyenlítésével végül 1-1-es döntetlenre végződött a városi rangadó.
Küzdelmes első félidőben Lovrencsics B. fejesgóljával szerezte meg a vezetést az ETO, ezután kiegyenlíthetett volna a Gyirmót büntetőből, de Horváth T. bravúrral kivédte Szarka bal alsó sarokba tartó lövését. Az ETO jól védekezte le a hazai próbálkozásokat a rengeteg apró szabálytalansággal tarkított első játékrészben.

A szünet után nagy harc kezdődött, a Gyirmót minden erejét összeszedve próbált kiegyenlíteni a főleg védekezésre és az előny megtartására összpontosító ETO ellen. Az egységes ETO védelmét csak hosszú idő után a 89. percben sikerült feltörni a hazaiaknak, amikor Heffler szabadrúgása után Mayer Á. egyenlítette ki az állást. A Gyirmót – ETO rangadó így 1-1-es döntetlennek ért véget.

A WKW ETO FC Győr ezzel a döntetlennel az 5. helyet szerezte meg a tabellán, míg a Gyirmót ért fel a dobogó harmadik fokára az őszi bajnok MTK és a második helyen telelő Budafokot követve.
Csertői Aurél: – Sok helyzetet dolgoztunk ki, szép játék volt, de nem igazán eredményes. Értékelni kell, hogy hátrányból tudtunk felállni, sokat tettek a srácok a pontszerzés érdekében, sőt, az utolsó pillanatban még egy meccslabdánk is volt.
Kondás Elemér: – A Gyirmót jól játszott, mi nem igazán mertünk futballozni. Abból szereztünk vezetést, amit gyakoroltunk, de szünet után a hazaiak ránk erőltették az akaratukat, a középpályánkon könnyedén átjuttatták a labdát. Több fiatal játékosunk is van, ez a végén megmutatkozott: hiányzott a rutin.

https://www.eto.hu/online-kozvetites/158/gyirmot-fc-wkw-eto-fc-gyor/
Merkantil Bank Liga Labdarúgó NB II., 21. forduló
Gyirmót FC Győr–WKW ETO FC Győr 1-1 (0-1)
Alcufer Stadion. V.: Karakó.
Gyirmót kezdő: Rusák – Zeke, Széles, Hudák, Villám – Heffler, Lázár (Koltai 80′), Vass, Vogyicska (Herjeczki 68′) – Szarka (Mayer 82′), Májer.
WKW ETO kezdő: Horváth T. – Kovács, Gengeliczki, Bagi, Vári – Kun, Hidi M., Charizopulos, Andric (Múcska 64′) – Horváth Z., Lovrencsics (Szánthó 75′).
Gólszerző: Mayer (90′), ill. Lovrencsics (19′)
Sárga lap: Heffler (30′), Szarka (32′), Villám (78′), ill. Vári (22′), Kun (40′), Andric (62′).
A mérkőzés eseményeit az online közvetítésünk oldalán tudja elolvasni >>ONLINE TUDÓSYÍTÁSRA<< kattintva.
eto.hu | Fotók: kisalfold.hu