Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

WKW ETO-VÁC: 0-0

Nem sikerült legyőzni a Vácot, pedig megvoltak a lehetőségeink a győzelemre. Három kapufa, mellette több helyzet mindkét félidőben, azonban ma nem tudtunk gólt szerezni.

WKW ETO-VÁC: 0-0

Az első félidő első perceiben nagyobb fölényben játszottunk a VÁC ellen, jó lett volna megszerezni a vezetést, helyzeteink alapján megérdemeltük volna, de az első 15 perc után azonban rendezte sorait a VÁC.

A kapujuk elé betömörülő vendégek védelmét nem sikerült feltörni, az utolsó kulcspassznál vagy átadáskor mindig pontatlanok voltunk, ha pedig sikerült kapura fordulnunk vagy eltalálni a váci kaput, nem volt szerencsénk, mivel vagy a felső kapufa vagy a váci kapus hárított.

A szünet után fokozódott a küzdelem, hatalmasat  harcolt mindkét csapat, telt az idő és sajnos továbbra is gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző.

A hajrára mindent beleadott az ETO a győzelem megszerzése érdekében, azonban nem változott az eredmény, csalódást keltő döntetlent értünk el a sereghajtó VÁC ellen, hiába álltunk sokkal közelebb a győzelemhez. Folytatás jövő vasárnap Dorog ellen. 

Boér Gábor: – Csalódott vagyok, mert sok lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a győzelmet jelentő gólt, de a helyzeteink ki is maradtak. Annak a csapatnak van szerencséje, amelyik tesz érte, mi keveset tettünk.
Burzi Attila: – Többhetes böjt után mellénk pártolt a szerencse. Az ETO közelebb állt a győzelemhez, de ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, akár győzhettünk is volna.

A mérkőzésünk krónikája, eseménye itt olvasható online:->>> kisalfold.hu

Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II., 13. forduló

WKW ETO FC Győr-Vác 0-0

ETO Park, Győr. V.: Dolnegó.

WKW ETO kezdő: Horváth T. – Bagi, Szánthó, Vári, Andric, Borbély, Vukasovic, Charizopulos (Vashkeba 57′), Kovács K., Lovrencsics (Horváth Z. 57′), Gengeliczki (Kun 71′). Vez. edző: Boér Gábor.

Vác kezdő: Halasi – Juhász, Dulló, Szűcs, Szalánszki (Filipovic 67′), Lefler (Bartos 54′), Magos, Géringer (Mácsik 76′), Hajnal, Zámbó, Katona.

Sárga lap: Gengeliczki (17′), Andric (30′), Horváth Z. (60′), Borbély (89′), ill. Juhász (30′).

eto.hu

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink