Váratlan vereség Siófokon
Csapatunk 1–0-s vereséget szenvedett a Siófok otthonában. Volt lehetőségünk egyenlíteni mindkét játékrészben, de sem a helyzetekből, sem a hajrában kapott 11-esből sem sikerült Hutvágner G. kapuját bevenni
Jól kezdődött a mérkőzés az ETO számára, majd a kezdeti nyomásunk alább hagyott, kiegyenlítődött a mérkőzés.
Vukasovics lőtt nagy erővel a léc fölé egy szabadrúgást elvégezve. A másik oldalon Szakály adta be veszélyesen a labdát, Bagi I. emelte ki a labdát a bolyból, Balogh B. lőtt centikkel a léc fölé szerencsénkre.
A 13. percben Horváth Z. volt akcióban, Szimcsó átadását vágta kapura, amit fejjel blokkoltak, a duplázás hatalmas kapufa lett, majd Horváth Z. találta el védőjét, lefújta az akciót a bíró.
A 17. percben Horváth T. csípte el vetődve Horváth P. lábáról a labdát mesterien, nagyobb baj is lehetett volna belőle.
Ismét Horváth P. lódult meg, most szinte egyedül, de lövését Horváth T. a kapu fölé tolta.
Siófoki percek következtek, Horváthnak kellett többször védeni, míg a másik oldalon Hutvagner jeleskedett a hazai kapuban.
A 41. percben Bagi szabadrúgását védte a hazai kapus.
Egy gyors győri kontrából Horváth indította külsővel Andricot, aki egy szép cselt követően Hutváger kezébe csavarta a játékszert.
Sajnos góllal felelt a Siófok a 22. percben. Horváth P. rázta le védőjét a balszélen, beadására mintaszerűen érkezett Szakály D. középen, aki levette a labdát, majd egyből kapura tette, sajnos a gól vonalon túlról kotortuk ki a labdát, megszerezte a vezetést a Siófok (1-0).
Hidegzuhany a javából, minden győrinek.
A 42. percben Bagi szöglete majdnem a hosszú sarokban landolt, sajnos továbbra sem tudunk a Siófok kapujába találni.
Élénken kezdődött a második félidő, Vukasovics szabadrúgása Hutvágner kezében halt el.
A győri kapu előtt Magasföldi harcolt ki egy szabadrúgást, a labdát rövid ápolás után csavarta középre, Izing M. fejesét Hováth T. bravúrral tolta ki az 50. percben.
Hidi, Andric, majd Bagi lövése kerülte el a Siófoki kaput, szinte minden helyzetből tüzeltünk, de nem lett meg a győri egyenlítés.
A 65. percben kis híján kiegyenlített az ETO. Horváth lövése a kapusról kipattant, a duplázásba beleléptek, a labda Bagi elé pattant, aki 7 méterről egy állítás után azonnal kapura tüzelt, de Hutvágner a gólvonalon visszavetődve elcsípte a kapuba tartó játékszert.
Gránitz Patrik szabadrúgását tolta szögletre Hutvagner pár perccel később, mindent megtesz a gólszerzésért az ETO.
Az ETO a hajrára teljesen beszorította a Siófokot, de mindent levédekeztek, ha kapura ment Hutváger mindent védett.
Kezezés miatt 11-est ítélt a bíró, a 81. percben, Vári B. futott neki a labdának, de laposan ellőtt labdáját gyors vetődéssel kifogta Hutvágner, oda a lehetőség.
Az 5 perc hosszabbítást kibekkelték a hazaiak, akik hősiesen védekezve megnyerték a találkozót.
Az ETO sajnos hiába támadott jóval többet a második 45 percben, nem sikerült gólt szereznie a Siófok ellen.
Csapatunk elvesztette veretlenségét és a 2. helyre csúszott a tabellán, amit meglepetésre a Csákvár vezet, győzelmével a Siófok jött fel a 3. helyre.
Sosem jön jól a vereség, de reméljük most még éppen jókor jött ez az eredmény. Dolgozzunk tovább a céljainkért még keményebben! Köszönjük a példás szurkolást minden kedves Siófokra ellátogató szurkolónknak!
Gál István (Siófok vezetőedző): – A kitűnően felkészített, jó erőkből álló ETO-val szemben az általunk választott taktikai rendszerrel sikerült kihúznunk ellenfelünk méregfogát. El kell ismerni, a hajrában a szerencse is mellénk állt, de csak az érdemli meg, aki tesz is érte.
Boér Gábor (WKW ETO FC Győr vezetőedző): – Csalódott vagyok, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de még tizenegyesből sem tudtunk betalálni. A jövőben alázatosabbnak kell lennünk, és sokkal jobban meg kell hálálnunk szurkolótáborunk biztatását.
FC SIÓFOK–ETO FC GYŐR 1–0 (1–0)
Siófok, 1500 néző. Vezette: Antal Péter (Csatári Tibor, Aradi József)
SIÓFOK: Hutvágner – Csilus T., Lorentz, Izing, Jánvári – Horváth A., Tajthy – Szakály D. (Réti, 90.), Magasföldi (Jagodics B., 70.), Balogh B. – Horváth P. (Zamostny, 81.). Vezetőedző: Gál István
GYŐR: Horváth T. – Bagi, Vukasovics, Vári, Kovács K. – Vashkeba (Gengeliczki, a szünetben), Harizopulosz (Simon M., 79.), Hidi S., Szimcso (Gránitz, 56.) – Horváth Z., Andrics. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Szakály D. (1–0) a 22. percben
eto.hu | Fotó: Szűcs Attila - BFC SIOFOK