Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Belső védővel erősítettünk

Gengeliczki Gergő személyében NB1-es rutinnal rendelkező, megbízható belső védővel erősödött csapatunk. Köszöntünk az ETO-nál és sok sikert kívánunk!

Belső védővel erősítettünk

Gengeliczki Gergő 1993.06.08-án született Budapesten, az MTK-tól érkezett hozzánk. A 195 cm magas belső védő az ETO-ban a 93-as mezben lép majd pályára.

Gergő a Honvéd Akadémiáján nevelkedett, majd Nyíregyházára igazolt, ahol a 2013/2014-es szezonban NB2 bajnoki címet szereztek és feljutottak az NB1- be. A feljutás után fél évvel Mezőkövesdre került kölcsönbe, aztán Dunaújvárosba, majd miután a klub csődbe ment, Soroksárra igazolt. A 2017/2018-as szezonban már az MTK-t erősítette, ahol abban az évben ismét bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett.

Gergő személyében komoly célokkal rendelkező, NB2-es feljutásban is rutinosnak számító belső védővel erősítettünk, reméljük, sokat segít majd közös céljaink elérésében!

Gengeliczki Gergő: „Szerettem volna olyan NB2-es klubba igazolni, akinek komoly célja a feljutás és reális is, és a jó kezdés is bizonyítja, hogy az ETO ezt komolyan gondolja. Az én céljaim egybefűződnek a klub céljaival, hogy minél hamarabb visszajussunk az NB1-be.”

Gergő, szeretettel köszöntünk a csapatban és sok sikert kívánunk!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink