Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Vereség tanulságokkal

Kiütköztek a fáradtság jelei a WKW ETO FC Győr első felkészülési mérkőzésén, melyen a Fortuna ligás AS Trencínt fogadtuk. Csapatunk az első félidei két gólos hátrány után végül négy gólos vereséget szenvedett.

Vereség tanulságokkal

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, amire szép számban érkeztek az érdeklődő szurkolók. Sajnos az első tíz percben meglepett bennünket két gyors góllal a Trencín, majd gyorsan rendeztük sorainkat. A szünet után kiegyenlítődött meccs. A megélénkült játékban az ETO-nak is volt több ígéretes lehetősége, azonban a szlovák gárda újabb két góllal felelt a kimaradt győri lehetőségekre.

A hajrában szépíthettünk volna, de sajnos büntetőt hibáztunk, így az AS Trencín 4-0-ra nyerte a találkozót, amelyen csapatunknál kiütköztek a fáradtság jelei.

Ezek a hibák a felkészülés előre haladtával természetesen kijavításra szorulnak. Ettől függetlenül a fejlődésünket segítő edzőmérkőzést játszottunk egy kitűnő és a felkészülés szakaszában előrébb tartó ellenfél ellen.

Boér Gábor (WKW ETO vezetőedző): - Egy olyan fázisban vagyunk, amikor a fáradtság az komoly tényező a csapat életében. Nem vagyok elégedett, nem is lehetek az eredmény miatt. Nyilván ez nem az elsődleges a felkészülésünk mostani periódusában, ettől függetlenül mindig fontos milyen eredményt ér el a csapat.

Legfőképp az dühít, hogy amit kértem a játékosoktól, hogy az első 20 percben agresszív futballal kezdjünk, nem volt módom látni. Kissé gyámoltalanul kezdtünk, túlságosan tiszteltük az ellenfelet, amit nem értek meg. Azonban utána sokkal jobb lett a mérkőzés képe, már az első félidő második felében is.

A második 45 perc véleményem szerint abszolút jobban nézett ki, nekünk talán több lehetőségünk is volt, kapufát rúgtunk, 11-est hagytunk ki és talán megvoltak azok a lehetőségek, hogy szépítsünk. Nemcsak a helyzetek miatt nézett ki jobban, hanem a védekezés része is.

Két fegyelmezetlenség, figyelmetlen dolog miatt kaptunk gólt. Vannak hibák, amit ki kell javítani, de voltak olyan dolgok is, ami tetszett, akár a fiatalok játéka, nagyon sok fiatal lehetőséget kapott, akik nem voltak megilletődve.

A mérkőzés elérte a célját, nagyon jó csapattal találkoztunk, azért nyilván más fázisban vannak jelen pillanatban és jobb állapotban vannak, mint mi. Ettől függetlenül, még akkor is azt mondom, hogy ilyen túlzó gólkülönbségű vereséget nem szabad szenvedni.

WKW ETO FC Győr - AS TRENCÍN 0-4 (0-2)

Gólszerzők: Depetris D. (büntető 6.), Roguljič A. (7.), Kadák J. (61.), Ubbink D. (81)

1. félidő ETO kezdő: Horváth Tamás - Kovács Krisztián, Dvorschák Gábor, Tar Zsolt, Americo Pereira - Bagi István, Domonkos Kristóf, Szimcsó Viktor, Szánthó Regő - Múcska Viktor, Horváth Zoltán

2. félidő ETO kezdő: Gyurákovics Erik - Szabados Attila, Vukasović Marko, Vári Barnabás, Kalmár Olivér - Vashkeba Vasyl, Hidi Sándor, Andric Nemanja, Madarász Márk - Lovrencsics Balázs, Márton Adrián. Csere: Vitális Milán

Vezetőedző: Boér Gábor

AS Trencín kezdő 1. félidő: Šemrinec - Slávik, Laczkó, Šulek, Skovajsa - Zubairu - Roguljič, Sleegers, Corryn, Bukari – Depetris

AS Trencín kezdő 2. félidő: Chovan - Kvocera, Kleščík, Pavlovič, Julien - Lamine - Issa, Kadák, Ubbink, Comvalius – Emeka

Vezetőedző: Matthias Kohler

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink