Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Holnap jön az első edzőmeccs Lipóton

Szerda 18:00: WKW ETO FC Győr - AS Trencín (SK)

Holnap jön az első edzőmeccs Lipóton

Az WKW ETO FC Győr felkészülési mérkőzésen a szlovák Fortuna ligás AS Trencínt fogadja, a mérkőzést 18 órakor a Lipóti Sportkomplexum pályáján rendezik, a belépés ingyenes lesz.

Az ETO Lipótra tette át főhadiszállását, ahol nyugodt körülmények között folytatta a felkészülését a bajnoki évadra. A lipóti edzőtábor 3 napján a szlovák I. osztályú (Fortuna Liga) As Trencín csapatával játszanak a felkészülési programba jól beleillő edzőmérkőzést a zöld-fehérek.

Ellenfelünk az bajnoki alapszakasz 9. helyén végzett, majd az osztályozós play off (Rájátszás) nem jól jött ki nekik, a 11. helyre csúsztak. Elmondható, hogy az utolsó pillanatban ragadták meg az esélyt a bent maradásra. A Poprád otthonában az odavágón 2-0-ás vereséget szenvedtek, majd ebből a két gólos hátrányból fordítottak 4-1-re a visszavágón és maradtak az osztályozót megnyerve a Fortuna ligában.

A WKW ETO FC Győr Boér Gáborral kezdte a felkészülést. A 2019/2020-as szezontól az új stáb mellé öt új játékos érkezett csapatunkhoz. Dvorschák Gábor, Domonkos Kristóf, Vári Barnabás, Horváth Zoltán és Gránicz Patrik beilleszkedése gyorsan halad, könnyen megtalálták a csapattal a közös hangot az újonnan érkezettek.

A csapattal készül még több tehetséges fiatal az akadémiáról, akiknek edzőmunkája fontos a csapat számára.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a mérkőzésre!

Hajrá ETO!

eto.hu

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink