Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nagy csatában győzelem!

Bagi és Andric góljaival a szünetben már kettővel vezetett az ETO, majd a szünet után 11-esből szépített a Kaposvár, visszajöttek a meccsbe a vendégek. Andric duplája végül eldöntötte a meccset.

Nagy csatában győzelem!

Nem volt azért ilyen egyszerű, a végjátékban érdekes bírói ítélet után még szépítettek a vendégek, majd nagyot harcolva szereztük meg a győzelmet. Szép volt fiúk!

Óvatos mezőnyjáték az első tíz percben, majd egyre agresszív lett az ETO játéka, a labdaszerzésekből indított támadásokkal veszélyeztettünk. 

Egy szöglet utáni kavarodásból szerezte meg meg az ETO a vezetést a 12. percben, a visszaemelt labdát röviden ütötte el a vendég kapus éppen Bagi elé, aki rástartolt a labdára és elvetődve a kapuba vágta (1-0).

A csapat lendületben maradt, kettőre növeltük az előnyt a 24. percben, amikor szintén pontrúgás után Andric érkezett a második hullámban, majd ellőtte a labdát, ami megpattanva a meglepett kaposvári hálóőr mellett vágódott a hálóba (2-0).

Sajnos nem sikerült még tovább növelni az előnyt, pedig megvoltak a lehetőségek. Lovrencsics könnyedén duplázhatott volna, de mindkétszer kifutva lábbal menteni tudott Slakta, a vendégek kapusa. Azonban nem panaszkodhattunk az első félidő eseményei után, következhetett a második játékrész.

Ismét Lovrencsics volt helyzetben, centerünk tetszetős akció során Madarász fejes passza után próbált takarásból lőni.

Jól tartottuk magunkat, megvolt a veszély a vendég kapu előtt, de kimaradtak a lehetőségek, amivel magunkra húztuk a Kaposvárt.

Feljavult játékuk, mutatta ezt az is, hogy egyre több bravúrt kellett bemutatni Horváthnak a győri kapuban.

A 61. perben Vukasovics lábán esett át Bíró, a játékvezető befújta a 11-est.

A büntetőt kegyetlenül a bal felső sarokba vágta Nagy R. (2-1).

Mielőtt felvette volna a Kaposvár a maximumtempót, a legjobbkor jött Andric második találata. Egy igazán szép győri akciót fejezett be, Szánthó indult meg, passzát Madarász kanyarította át pontosan szélsőnk felé, Andric egy lövőcsel után nagy erővel lőtt a léc alá a szépszámú győri közönség legnagyobb örömére. (3-1).

Eldőlni látszott a meccs, azonban a Kaposvár nem adta fel, támadtak az egyenlítésért. Horváth időhúzás miatt sárgalapot kapott, majd közvetett szabadrúgásból szépít Ádám két perccel a meccs vége előtt (3-2).

Nehéz volt a vége, Madarász nyugtathatta volna meg góljával a csapatát, de nem sikerült, lövését Slakta lábbal védte, később a lövés pillanatában léptek bele bombájába. 

A másik oldalt Horváth T. védett többször, majd a hosszabbításban nem adtunk már újabb lehetőséget a Kaposvárnak az egyenlítéshez.

Végre nyert az ETO, főleg az első félidei produkciójának köszönhetően megszereztea 3 pontot.

Hajrá ETO!

WKW ETO FC Győr - Kaposvár Rákóczi FC 3-2 (2-0)

Gólszerzők: Bagi (12), Andric (24., 75.), illetve Nagy (61.). Ádám (88.)

Az ETO kezdője: Horváth - Tóth, Koszó, Vukasovic, Kalmár, Bagi, Vashkeba, Madarász, Andric, Lovrencsics, Szimcsó (Kovács). Vezetőedző: Herczeg Miklós


Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink