Küzdelmes győzelem
Újra nyert az ETO, most a Siófok ellen. Csapatunk Bagi fejesével szerezte meg a győzelmet egy küzdelmes találkozón, amelyet végig szurkolt a győri közönség, jó hangulatot teremtve. Az ETO már 3 mérkőzést nyert meg zsinórban!
A Vasas legyőzése után a BFC Siófok ellen kellett csapatunknak megszerezni a győzelemért járó 3 pontot. Völgyi kisebb sérülés miatt nem játszott, Madarász Márk került a kezdőbe.
A kezdetektől átvette az irányítást az ETO, a Siófok 9 emberrel védekezett, így igazán sok helyzet nem tudott kialakulni az első félidőben. Folyamatosan a vendégek kapuja előtt folyt a játék, azonban a befejezések pontatlanok voltak.
A 31. percben Andric és Lovrencsics játszott össze, ebből született az eddigi legígéretesebb hazai helyzet.
A csapatok sok hibával játszottak, főleg a mezőnyben, szinte helyzet nélkül játszottak az első félidően. A 39. percben az első siófoki lövést követően a gólvonalról tisztáztak védőink.
A második játékrészben még nagyobb küzdelem jellemezte a játékot, a szünetről visszaérve a Siófok pár percig biztatóbban játszott, de a győri védelem jól szűrte a vendégek akciót.
A 47. percben Magasföldi fejelt fölé.
Ezután ismét a kezébe vette a meccset az ETO, a vendégek védekezni kényszerültek. Bagi fejesét védte Molnár, majd pár perccel később megtört a jég, a 63. percben nem érdemtelenül megszerezte a vezetést csapatunk.
Egy támadás végén helyzetbe kerültek a támadóink, nagyot harcolva a labdáért a vendégek kapujánál. Andric beadása után Bagi fejese elakadt a kapu előtti tömörülésben, Lovrencsics perdítése után Molnár kezéről pattant fel a levegőbe a labda, amit Bagi fejelt a jobb sarokba. (1-0).
A gól után a siófoki Molnár lövése kerülte el a győri kaput.
A félidő derekán az ETO akarata érvényesült a pályán, lendületünket azonban nem sikerült újabb gólra váltani.
Az ETO végleg eldönthette volna a meccset. Madarász Andric labdájából lőhetett kapura a 73. percben, de Molnár nagyot védett.
A Siófok kontra játékkal próbált eredményesebb lenni, azonban csak a pontrúgásaik jelentettek igazi veszélyt a győri kapura. Ebből volt is néhány, Magasföldi alig célzott mellé egy 23 m-ről elvégzett szabadrúgásból.
A hosszabbításban majdnem kiegyenlített a Siófok, Magasföldi szabadrúgásából Zamostny fejese a felsőlécet érintette, a labda szerencsére elkerülte Horváth kapuját, fel tudtunk utolsó pillanatban szabadítani.
A hajrában mindkét csapatnak volt lehetősége a gólszerzésre, de már nem változott már az eredmény.
Az ETO győzelme megérdemelt volt, játékosaink óriásit küzdöttek, harmadik győzelmüket ünnepelhették, kilenc pontot szerezve a tavaszi szezonban.
Egy hét múlva a Csákvár otthonában folytatjuk szereplésünket a Merkantil Bank Ligában, majd ezt követően a hétközi fordulóban csapatunk Budafokra utazik, március 10-én pedig a Békéscsabát fogadjuk hazai pályán.
Király József: – A küzdelmes mérkőzést az akaratunknak és szurkolóink támogatásának köszönhetően sikerült megnyernünk. Többet tettünk a győzelemért a szervezett, jó erőkből álló Siófokkal szemben.
Ifj. Mihalecz István: – Szeretnénk mi is olyan mérkőzést játszani, amikor helyzet nélkül tud nyerni a csapatunk. Ez a lepattanó labdák bajnoksága, nem a rúgott góloké.
eto.hu