Győzelemmel zárt az ETO
Nagy küzdelemben 1-0-ás félidő után, 2-1-re nyert a WKW ETO utolsó edzőmérkőzésén az STK Samorin ellen.
A Győr 4 győzelemmel és egy döntetlennel zárta a felkészülését.
WKW ETO FC Győr – STK Samorin 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szimcsó V. (18.), Völgyi D. (88.)
WKW ETO kezdő: Horváth – Kovács K., Tar (Tajthy 46.), Vukasovic, Völgyi - Bagi, Vashkeba, Petró – A. Nemanja (J. Barisic 46.), Szimcsó (Stanislav 70.) – Kovács A.
Az első negyedóra helyzet nélkül, tempós iramban zajlott, az ETO birtokolta többet a labdát, a vendégek elsősorban védekező felfogásban játszottak.
Szimcsó Viktor bombagólját követően szerezte meg csapatunk a vezetést a 18. percben. Vaskheba volt harcias, labdát szerzett, Szimcsó azonnal lecsapott rá, majd takarásból hatalmas gólt csavart a jobb felső sarokba, labdája a kapufáról vágódott a vinklibe. (1-0).
A gólt követően a WKW ETO támadó felfogásban és ötletesebben futballozott a vendégeknél, de nem sikerült növelnie az előnyt, pedig megvoltak erre a helyzetei.
A találkozó 28. percében Kovács A. hagyott ki egy ziccert, majd 4 perccel később Petró lövését védte az ellenfél kapusa.
A szünetig nem változott az eredmény, 1-0-val fordulhattak a csapatok a pihenőre.
Az egy gólos győri előny sokáig kitartott, a szünet után nagyot küzdöttek a felek. A kiegyenlítettebb játékot hozó második 45 perc a hajrára élénkült meg, ekkor a Somorja egy gyors kontra révén kiegyenlített (1-1). Akár meg is fordíthatta volna a meccset, azonban szélsője óriási helyzetben fölé lőtt a győriek szerencséjére.
A másik oldalt azonban jött a győri válasz, egy akciót követően csak szabálytalanul tudták Petró Balázst megállítani a somorjai védők, így büntető következhetett.
Az ETO Völgyi Dániel 11-esével végül megszerezte a győzelmet a harcos és a szünet után az életveszélyesen kontrázó STK Samorin ellen.
Csapatunk a mai sikerrel, 4 győzelem és egy döntetlennel zárta a felkészülést.
Febrár 03-án a WKW ETO FC Győr, a ZTE FC otthonában kezdi a bajnokságot.