Tíz játékosunk az UP válogatottakban
Felnőtt csapatunk számára már javában zajlik a bajnokság. Az utánpótlás csapataink a főpróbára készülnek, közben a magyar korosztályos válogatottak is az előttük álló feladatokra koncentrálnak, természetesen győri játékosokkal a soraikban.
Felső sor középen, 15-ös számmal: Americo Pereira Denilson
Magyarország U19
Az U19-es magyar válogatott jelenleg is összetartáson van Telkiben, amelyen természetesen felnőtt csapatunk két meghatározó játékosa, Kovács Krisztián és Szánthó Regő is részt vesz.
Magyarország U18
Az egy évvel fiatalabbak, azaz a 2001-es korosztály idén már másodjára áll össze. Július végén négy játékosunk, Kalmár Olivér, Márton Adrián, Múcska Viktor és Onódi Ákos neve szerepelt a meghívón. Jövőhéten pedig a korosztályos válogatott Csehországba utazik, ahol Szlovákiával, Japánnal és Ukrajnával is megmérkőznek, keretben ETO-os játékosokkal.
Magyarország U17
Augusztus elején megrendezett Telki Kupán Americo Pereira Denilson képviselte egyesületünket, de bízunk abban, hogy idén még több játékosunk hívja fel magára a figyelmet a bajnokságban, hiszen egy rendkívül tehetséges korosztályról beszélünk.
Magyarország U15
A 2004-es korosztálynak első alkalommal kerül összehívásra a korosztályos válogatott, ahová három játékosunk is meghívót kapott Deákovits Richárd, Molnár Kevin és Lacza Alex személyében.