Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Soroksárra utazunk

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában az ETO a Soroksár otthonában lép pályára azzal a határozott céllal, hogy legalább 1 pontot elhozzon idegenből. A mérkőzés 15 órakor kezdődik a Szamosi Mihály Sporttelepen.

Soroksárra utazunk

Csapatunk továbbra is veretlen Szentes Lázár vezetésével, ezt a sorozatot pedig a hétvégén, a Soroksár elleni bajnokin sem szeretnék megszakítani. A Nyíregyháza ellen aratott roppant értékes idegenbeli győzelem után hazai pályán ingadozóbb teljesítményt nyújtottak a fiúk, aminek következtében a Dorogiak pontot tudtak rabolni Győrből. Ha azonban sikerül kiküszöbölni a hullámhegyek-hullámvölgyek váltakozását, stabil, támadó szellemű játékot mutatva pontot, vagy akár pontokat hozhat haza az ETO a Soroksár gárdájától. A WKW ETO FC Győr a tabella 12. helyéről, 15 ponttal várja találkozót, bízunk benne, hogy a forduló zárásával a helyezés sorszáma csökkeni, a pontok pedig növekedni fognak.

Szentes Lázár:  „A Soroksár elleni mérkőzéstől azt várom, hogy a csapat a hazai meccsen, a Dorog ellen nyújtott teljesítményét minimum megismételje, az ott említett hullámzásokat lehetőség szerint kiküszöbölje, és olyan játékot nyújtson, amivel gólt, gólokat tudunk szerezni idegenben. A célunk nyilván az, hogy legalább 1 pontot szerezzünk, és hogyha megfelelő teljesítményt nyújtunk, és annyi gólhelyzetet alakítunk ki, akkor még a győzelem lehetőségét is keményen meg fogjuk ragadni.”

Vasárnapi ellenfelünk a Soroksár SC, akik a héten elköszöntek ideiglenes otthonuktól, az FC Dabas Sportteleptől és újra birtokba vették saját pályájukat, a Szamosi Mihály Sporttelepet. Tulajdonképpen mondhatjuk úgy is, hogy a Merkantil Bank Liga 2017/2018-as szezonjában a hétvégén debütál hazai pályán a Soroksári csapat. Lipcsei Péter együttese 5 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel, 19 ponttal a zsebében magabiztosan készülhet a győri gárda fogadására. Vendéglátóink utóbbi 3 meccsükből kettőt megnyertek a Mosonmagyaróvár és a Sopron ellen, a jelenleg listavezető MTK-tól azonban 5-2-es vereséget szenvedtek idegenben. Vasárnap 15 órakor elválik, hogy boldogul egymással a két csapat, reméljük, most is sokan elkísérik a csapatot, hogy a Szamosi Sporttelep is győri szurkolóktól legyen hangos, ahogy egyszerre kiáltják: Hajrá ETO!

Jegyinformáció:

A vendégjegyek ára 1000 Ft. 16 év alatt a mérkőzés megtekintése ingyenes.

A gépkocsival érkező szurkolók a Vágó utcában tudnak parkolni.

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójának menetrendje:

 

A Merkantil Bank Liga jelenlegi állása: 

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink