Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Túllépve mindenen, a Vác ellen már győzne az ETO

A WKW ETO FC Győr gárdája a Vác otthonában próbál javítani.

Túllépve mindenen, a Vác ellen már győzne az ETO

Szűkítette keretét az ETO a héten, így Bekő Balázs vezetőedző döntése alapján eldőlt: Kulcsár K. és Ilkovics M. máshol folytatja, közös megegyezéssel távoznak Győrből.

A sérültek közül Szabó Lukas könnyített edzéseken vesz részt, (lábujja ínszalagszakadást szenvedett), majd nagylábujja tesztelése után derül ki, műteni kell-e a győri támadót. Jobb esetben 2 hét, rosszabb esetben 4-5 hét is eltelhet, mire ismét a pályán lehet.

A Cegléd és a Békéscsaba elleni fiaskót a rábaparti szakmai stáb elemezte, a játékosokkal átbeszélték a hiányosságokat, azóta mindenki csakis a hétvégi bajnokira fókuszál.

Bízunk benne, hogy a csapat hétvégére teljesen magára talál, és a sikerhez vezető útra tér az ETO. Ezért szurkol és szorít mindenki Győrben, de érthető az is, hogy mostanában több és keményebb kritika éri a zöld-fehéreket, mint egy osztállyal lejjebb.

A Vác az előkelő 6. helyet szerezte meg az előző évi a Merkantil Bank Liga bajnokságban, pedig két éve még a kiesés ellen harcoltak. A 2017/18-as idényben indított rajtjuk felemásra sikerült, egy győzelem, 3 döntetlen és két vereséggel a 14. helyen állnak hat forduló után a bajnokságban.

Mindkét csapat javítani szeretne helyezésén a tabellán, várható, hogy bátran, a győzelemért fognak futballozni, így biztosan jó Vác-ETO meccset láthatnak a mérkőzésre kilátogató hazai és győri szurkolóink.

Az ETO-nál a két utóbbi megnyerhető meccs elvesztése után óriási szükség van a 3 pont megszerzésére, ha nem akarnak leszakadni a középmezőnytől. A győriek biztosan nagy erőfeszítéseket fognak tenni a Horváth Károly edzette hazaiak ellen, hogy sikerrel vegyék a 7. fordulót. Vácott biztosak abban, hogy az elvégzett munka már az ETO ellen meg fogja hozni gyümölcsét.

 

Szurkolói tájékoztató a Vác-WKW ETO FC Győr mérkőzésről:

A mérkőzés helyszíne: III. kerületi TVE Sporttelep – 1037 Budapest, Kalap utca 1-3

Időpont: 2017. szeptember 2. szombat 16:30

A mérkőzésre a jegyek egységesen 1000 Ft-ba kerülnek, 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes. A 14 éven aluliaknak diákigazolványt kell felmutatniuk a kedvezmény érvényesítéséhez, a jegyvásárláshoz pedig fényképes, személyazonosításra alkalmas igazolvány szükséges.

Stadionrajz:

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink