A hajrában győzött a Cegléd
Gyagya góljával vezetett az ETO, azonban még a szünet előtt másodpercekben egyenlíteni tudott a Cegléd. A hajrában kiélezetté vált találkozón a hazai Farkas góljával győzött a Ceglédi VSE.
Szokatlan összeállításban kezdett az ETO a Cegléd elleni találkozón, Bekő Balázs az előző fordulókban nélkülözött játékosainak is adott játéklehetőséget, hatan kerültek be a kezdőbe. Szatmári Z., Vadász, Kiliti, Kovács, Tajthy és Csizmadia. Valószínű, ezt a döntést a sérülések és a csapat rotálása miatt hozta a győri vezetőedző.
Az ETO jól kezdte a mérkőzést, irányította a játékot, a Cegléd kontrákra rendezkedett be. Főleg a mezőnyben folyt a játék, enyhe győri mezőnyfölénnyel.
A félidő derekára kiegyenlítődött és hullámzóvá vált a játék, a Cegléd kibújt sündisznóállásából, de a kabu előtti szituációkban nem jeleskedtek, több ígéretes kontrájuk befejezetlen maradt.
Az ETO-nak sem volt sok lehetősége, de amikor Kovács szólója után önzetlenül Kabáthoz passzolt, akkor felhördült a győri közönség. Kabát egy állítás után nagy erővel a jobb kapufát találta el, nem sikerült megszerezni a vezetést.
A 39. percben pontrúgásból azonban már betalált a Győr a hazaiak kapujába. Gyagya Attila futott neki a szabadrúgásnak és a sorfal mellett tanárian csavart a bal alsó sarokba (0-1).
A gól után a Ceglédnek is volt már helyzete, az elöl veszélyesen játszó Damásdi egy gyors kontra végén lőtt a győri kapu fölé.
A 45. percben aztán kihasználta a hazai csapat az ETO hibáját, többször is előre jöhetett volna a győri csapat, de a harcos Cegléd labdát szerzett, és egy bal oldalról középre adott labdából Damásdi lőtte ki a bal alsó sarkot, éppen egy labdányi helyen, amin beférhetett a játékszer a kapufa és Szatmári keze között (1-1). Kiegyenlített a Ceglédi VSE!
Győri lövésekkel kezdődött a 2. félidő, azonban mindegyik győri próbálkozást könnyedén védte a hazai kapus Murits.
A Cegléd felé kezdett lejteni a pálya, a Győr támadott. A Cegléd valószínű tudatosan engedte át a térfelére a vendégeket, előre íveléseivel próbált zavart okozni Szatmári kapuja előtt, de ezt a győri védelem le tudta követni.
A 66. percben eldőlhetett volna a mérkőzés, Csizmadia lőhetett nagy helyzetben, de a felső lécet találta telibe.
A hajrára teljesen kiélezetté vált a találkozó, ugyan az ETO uralta a mérkőzést, de a hazai kontrák is egyre veszélyesebbé váltak.
A 83. percben a hazai forgatókönyv jött be a győriek bánatára. Perest nem tudták szerelni a bal szélen, közére játszott, labdáját Farkas lőtte Szatmári kezét is érintve a bal sarokba (2-1). Megfordította a Ceglédi VSE a meccset!
A végjátékban nem sikerült az egyenlítés, az ETO vereséget szenvedett. A döntetlen azonban közelebb állt a játék képéhez, a Győr sajnos egy megnyerhető találkozót veszített el. A ceglédiek kevesebb helyzetből sikeresebbek voltak a kapu előtt.
Bekő Balázs: Amíg nem leszünk sokkal karakteresebbek, addig elő fognak fordulni olyan szituációk, mint a mai. Amikor nem lehet különösen megmagyarázni, hogy hogyan kaptunk ki. Ez volt az a tipikus meccs, amit bizony nekünk meg kellet volna nyerni. Sajnos komoly taktikai fegyelmezetlenségből gólokat tudtunk kapni. Nekünk volt meccslabdánk 1-1-nél, kihagytuk, majd a Cegléd nyert. Tovább kell lépni, még többet dolgozni, és ahogy mondtam karakteresednünk kell.