Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

ETO sikerek a hazai rendezésű utánpótlás tornán

Gyerekzsivajtól és népes publikumtól volt hangos szombaton délelőtt és kora délután az ETO FC Győr edzőközpontja. Klubunk villámtornát szervezett az U13-as és U12-es korosztálynak, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében.

ETO sikerek a hazai rendezésű utánpótlás tornán

U13

A Stark Péter vezette 2005-ös korosztály a minitorna keretében Szlovákiából a ViOn Zlaté Moravce-vel és a KFC Komárnóval, valamint a Gyirmót FC Győrrel mérhette össze az erejét. A torna nyitómérkőzésén a gyirmótiak 1:1-es döntetlent játszottak az aranyosmaróti ViOn-nal, akiknek egyébként a felnőtt csapatuk a Fortuna Ligában szerepel. A Stark védencek első összecsapásukon a komáromi KFC-vel néztek farkasszemet és magabiztos 2:0-ás győzelmet arattak. Góljainkat Lányi Bence és Vingler László szerezték.

A második körben a komáromi lilák a gyirmóti kékekkel mérték össze erejüket és Koncz Slavomír találatával bezsebelték a három pontot. A mieink következő ellenfele az utánpótlásban is a szlovák 1. osztályban játszó ViOn volt, akiket remek játékkal 4:0 arányban múltunk felül. A mérkőzésen Pintér Filip duplázott, Kulcsár Martin és Huszár Marcell pedig egy alkalommal volt eredményes.

A záró fordulóban a piros-kék mezes kisvárosi akadémia növendékei egy kontra végén eredményesek tudtak lenni a KFC ellen, amire minden igyekezetük ellenére a komáromiaknak már nem volt válaszuk. Ez pedig azt jelentette, hogy függetlenül az utolsó meccs eredményétől, „Starek” mester védencei nyakába aranyérem kerül. Ettől még a srácok nem lazsáltak és 5:0 arányban múlták felül a városi rivális Gyirmót FC Győr csapatát. Góljainkat Pintér Filip, Lányi Bence, Süveges Attila, Kondor László és Bíró Barnabás szerezték.

A rendezvény végén a szervezők kihirdették a nap legjobban teljesítő játékosait is. A legjobb kapusnak a ViOn Zlaté Moravce hálóőrét, Bodo Maximiliant választották, a torna Gólkirálya csapatunkból Pintér Filip lett, míg a torna legjobb játékosának a szervezők csapatunkból Vingler Lászlót választották.

ETO FC Győr: Lázár Máté (K), Nagy Zoltán (K), Fekete Gábor, Bíró Barnabás, Zauer Márton, Kulcsár Martin, Steitz Mátyás, Pintér Filip, Tóth Dániel, Zsédely Bence, Szűcs Patrik, Dobri Zoltán, Lányi Bence, Vingler László, Huszár Marcell, Kondor László, Pongrácz Tamás, Somogyi Ábel, Süveges Attila, Reizer Bence

Tornagyőztes ETO

Ezüstérmes ViOn Zlaté Moravce

Bronzérmes KFC Komárno

Negyedik helyezett Gyirmót FC Győr

U12

A Sárközi Attila vezette 2006-os korosztályra is komoly megmérettetés várt a tornán, de a gyermekeink gyorsan felvették a nemzetközi ritmust. A nap hasonlóan az U13-hoz, itt is Gyirmót – ViOn összecsapással kezdődött, amelyet 2:0 arányban nyertek a szlovákok. Az első kör lezárásaként védenceink 5:1 arányban győzték le a KFC-t, a mérkőzésen Rátonyi Máté és Szép Marcell duplázott, illetve Gönye Áron is eredményes volt.

A folytatásban a sárga mezes gyirmótiak igazi parázs meccsen Kiss Márkó találatával egy gólos győzelmet arattak a Komárom felett, míg együttesünk örömjátékot bemutatva 5:0 arányban győzte le szlovák riválisát, a ViOn Zlaté Moravcét. Gólszerzőink Rátonyi Máté, Tollár Imre, Selyem Márk, Jankovics Máté és Szép Marcell.

Az utolsó fordulóban a KFC legyőzte a ViOn-t 2:1-re, míg együttesünk 4:2 arányban múlta felül a Gyirmótot, a meccsen Tollár Imre és Gönye Áron duplázott.

Az egyéni teljesítményéért elismerést kapott a legjobb kapus, akit a torna szervezői Maszlavér Edmondnak adtak az ETO-ból. A gólkirályi címet négyen is bezsebelték, hiszen Rátonyi Máté, Tollár Imre, Szép Marcell és Gönye Áron is 3 találatig jutott a torna során a csapatunkból, míg a torna legértékesebb játékosa Baksa Dániel Gábor lett a Gyirmótból.

Csapatunk tagjai: Maszlavér Edmond (K), Horváth Benedek (K), Földes Szilárd, Gönye Áron, Zaveczky Gábor, Selyem Márk, Jankovics Máté, Halász Milán, Tollár Imre, Lőrincz Attila, Herczeg Marcell, Rátonyi Máté, Kovács Dániel, Vági Sándor, Szép Marcell

Tornagyőztes ETO

Ezüstérmes Gyirmót FC Győr

Bronzérmes KFC Komárno

Bronzérmes ViOn Zlaté Moravce


További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink