Kabát Péter egy évet hosszabbított az ETO-val
Hivatalos: Kabát Péter újabb egy évre Győrben marad és továbbra is az ETO FC Győrt erősíti.
Ki ne emlékezne arra, hogy bombaként robbant a hír, amikor Kabát Péter Győrbe igazolt a tavalyi szezonban. Akkor még sokan kételkedtek benne, de megmutatta, hogy képes megújulni és a csapat hasznára válni. Mutatja ezt az is, hogy 25 mérkőzésen (ebből 12-szer kezdőként) 12 góllal járult hozzá az ETO NBII-be jutásához. Emellett 3-szor is betalált a 7-1-re végződött ETO FC Győr-Komárom VSE Magyar Kupa mérkőzésen.
Az ETO vezetősége +1 évvel most meghosszabbította Kabát Péter szerződését, amit a játékos elfogadott, így 2017/18-as szezonban Kabát továbbra is az ETO színeiben folytatja játékos-pályafutását.
Kabát kiemelte, külön szeretne köszönetet mondani Dr. Drucskó Zoltánnak, Soós Imrének és Bekő Balázsnak az újabb lehetőségért, illetve Duchâtelet Úrnak és Dr. Gyarmathy Eszternek az Újpestnél, mert ahogy tavaly is, nem gördítettek akadályt szerződéskötéséhez Győrben.
„Tavaly is örültem, hogy lehetőséget kapok az ETO-nál. Akkor azzal a céllal jöttem ide, hogy felkerüljünk az NBII-be. Ez hála istennek sikerült, nagyon jó társaság alakult itt ki. Nem nagyon gondolkoztam sokat, amikor megkérdezte a vezetőség és a vezetőedzőnk Bekő Balázs, hogy mi a tervem a jövőmmel kapcsolatban. Örömmel írtam alá ezt az egy évet, szeretnék ugyanúgy segíteni a csapatnak, mind a játékommal, mind a mentalitásommal, mint a hozzáállásommal, góljaimmal az NBIII-ban. Megpróbálom minden egyes mérkőzésen a maximumot nyújtani, ezzel segíteni az ETO-t.”
A Győrben is népszerű játékos elmondta, hogy a tavalyi évhez képest jobb erőben van, sérülés nem akadályozta a felkészülésben. „Kellett idő ahhoz, hogy tavaly utol tudjam érni magam, most az alapozás elejétől itt vagyok és keményen végig csinálom a többiekkel.”
Az NBII-es bajnokságról Kabát Péter kifejtette, hogy más lesz mint az NBIII: hosszabb szezon, több meccs, erősebb csapatok, úgy gondolja 5-7 csapat harca lesz az első két helyért és a feljutásért.
„Nagyon remélem, hogy az ETO is köztük lesz, és végig harcban leszünk az NBI feljutásért. Nagyon nagy szó lenne ha egyből sikerülne, úgy érzem, nagyon jó a keret, sokan jöttek, erősödtünk, igaz többen el is mentek.”
Végül zárszóként a felkészülési mérkőzésekről a következőket mondta a koraesti edzésre siető Kabát:
„A felkészülésünket biztosan jól fogja szolgálni a következő 10 előkészületi mérkőzés. Már most is csúcsterhelés közelében járunk, keményen dolgozik mindenki. Az edzőmérkőzéseken nem is az eredmény fog számítani, hanem az, hogy kellő meccsterhelést kapjunk és a csapat összeálljon egy kiváló NBII-es rajtra.”