Kokó égi útra kelt
Szomorú hírre ébredtünk. 66 éves korában a Rába ETO Aranycsapatának kiváló hálóőre Kovács László ma éjjel tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Az ETO FC Győr elnöksége és az Aranycsapat tagjai mély megrendüléssel vették tudomásul a hírt, hogy Kovács Laci „KOKO” nincs többé. A mindig jó kedélyű, vidám, remek humorú „Kokó”, aki a magyar kapuslegendák közé tartozott a 80-as években, immáron a magasból figyeli szeretett klubjai fejlődését.
1951. április 24-én Tatabányán született, a labdarúgást a Tatabányai Bányász nevelőegyesületében kezdte, majd katonaság után 1972-ben került a Videoton FC-hez.

8 évig volt elsőszámú hálóőr Székesfehérváron, ahol több mint 200 bajnoki mérkőzésen védett. A 1975/76 szezonban bajnoki 2. helyezett lett a Videotonnal a Ferencváros mögött. Ezután bekövetkezett súlyos sérülését követően már nem tudott az első csapatban vissza kerülni, így eligazolt a Viditől. A Kaposvári Rákócziba szeretett volna szerződni, azonban nem tudott megegyezni a két klub, így egy évig nem védett.

Amikor Verebes József lett az ETO vezetőedzője 1981-ben, a Mágus hívására Győrbe került.A 7. fordulótól, négy éven keresztül minden Rába ETO összeállítás Kovács László nevével kezdődött. A Győrrel kétszeres bajnok, kétszeres bajnoki ezüstérmes, egyszeres MNK ezüstérmes kapus 12-szer húzhatta magára a címeres mezt, 5 alkalommal a magyar válogatott olimpiai csapatának tagja is volt.

1978-ban az argentin VB-n is kerettag volt, de mérkőzést nem játszott.
1988-ban még rövid időre visszatért Győrbe, majd osztrák alacsonyabb osztályú csapatokban fejezte be pályafutását.
.jpg)
Ezután kapusedzőként dolgozott hosszú éveken keresztül, 8 évig a Lombard Pápa kapusait edzette, a nehéz időszakokban vezetőedzőként is segítette a pápai klubot. 2016-ban a Pápa megszűnése után a Budaörsi FC kapusedzője volt, ahol haláláig tevékenykedett.
Isten Veled Kokó! Nyugodj békében!