Futsal U20: Kezdődik a Final Four
A Rába ETO U20-as csapata a „királyi” korosztály négyes döntőjében klubsporttörténeti siker küszöbén.
Az ország négy legjobb futsalcsapata fog a bajnoki címért harcolni a hétvégén megrendezésre kerülő U20-as Final Fourban. Szombaton az ETO az 1988-Déli-FTC Futsal csapatával játssza a második elődöntőt, a győztes a Veszprém-Aramis elődöntő győztesével fog megküzdeni a bajnoki címért vasárnap 16 órakor az Üllői Városi Sportcsarnokban.
A győri csapat 8 ponttal nyerte meg az Alapszakaszt a Nyugati csoportban a Veszprém Szilágyi Futsal előtt. Voltak ugyan hullámvölgyek a csapat teljesítményében, de végül összecsiszolódott az ETO kerete és magabiztos teljesítménnyel első helyen jutott a Final Fourba.
A Keleti csoport királya az Aramis lett, a Déli-FTC csapata a Csömörrel vívott nagy harcot a Final Fourba jutásért, amit végül a Déli-FTC nyert meg, ők lettek a másodikok a Keleti csoportban, őket a Csömör és az MVFC U20 követte.
Bízzunk benne, hogy szép győri sikernek örülhetünk a hétvégén az U20-asoknál is! Csak az ETO! Hajrá Győr!
Molnár Attila (U20 edző): Nehéz idényt tudhatunk magunk mögött, de a végére sikerült elérni a célunkat, bejutottunk az ország négy legjobb csapata közé. Voltak hullámvölgyeink, de ezeken együtt mindig túljutottunk, és nagyon jó közösséggé váltunk az alapszakasz végére. Nem volt egyszerű az indulásunk, de most úgy gondolom, meg van a lehetősége annak, hogy jó eredményt érjünk el a csapattal a négyes döntőben. Több játékosunk is bemutatkozott az első csapatban, így ők kevesebbet tudtak velünk dolgozni, de mivel kiváló játékosokról beszélünk, igazi vezéregyéniségei lesznek a csapatnak. Egy kiváló gárdával játszunk az elődöntőben, de nyerni szeretnénk, hogy másnap elérjük az álmainkat, és először a klubunk történetében magyar bajnoki címet szerezzünk az U 20 korosztályban. Óriási köszönettel tartozom Harnisch Ákosnak, és Dávid Richárdnak, akik nélkül nem juthatott volna el ez a csapat a final fourba. Remélem a hétvégén feltesszük a koronát egész éves teljesítményünkre.
Juanra: Készen állunk és győzni szeretnénk!
2017. június 01. 12:42
Az ETO Futsal U17 csapata impozáns teljesítménnyel jutott korosztálya Final Fourjába, ahol a Haladás, a Berettyóújfalu és az Aramis fog összecsapni az U17-es bajnoki címért.

213 lőtt gól, 25 kapott gól, 20 mérkőzésből 19 győzelem, 57 pont. Alapszakasz győzelem hat pontos előnnyel. Ez a Rába ETO U17-es futsal csapatának eddigi teljesítménye az elsőosztályú U17-es futsal bajnokságban. Hétvégén vezetőedzőjük Juanra irányításával a győri U20-asokkal együtt Final Four-t fog játszani az U17, ahol a győriekkel együtt az ország négy legjobb futsalcsapata fog a bajnoki trófeáért küzdeni. Az ETO U17 címvédőként érkezik Üllőre és az U15-ös bravúros triplázás után ők is dupláznának.
Az U17 keleti csoportját az MVFC U17 nyerte 9 ponttal a budaörsi Aramis előtt, akik nagy csatában voltak az 1988 Déli-FTC Futsallal a Final Fourba jutásért.
Egyébként a Berettyóújfalu is öt játékost delegált az ETO-val együtt az U17 nemzeti válogatottba, várhatóan – amennyiben a papírforma nem borul – a két alapszakasz bajnok fogja játszani az országos döntőt.
Juanra az U17-esek vezetőedzője úgy gondolja, nagyon jó alapszakaszt zártak, egyetlen meccset kivéve mindegyik találkozójukat megnyerték, a csapat és játékosok tavaly augusztus óta sokat fejlődtek.
„-Készen állunk a Final Fourra, és megpróbáljuk megnyerni! Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, a négyes döntő csapatai komoly erőt képviselnek. Csak magunkra figyelünk, keményen dolgoztunk és játszottunk az egész szezonban, mert csak ez az egyetlen út a bajnokág megnyeréséhez!”
A Rába ETO U17 az alábbi játékosokkal fog szerepelni az országos döntőben:
Kapusok: Győrfi Bálint, Németh Roland, Magyar Kristóf
Mezőnyjátékosok: Szücs Ádám, Végh Alex, Bartus Balázs Csaba, Csonka Bálint, Papp Bence, Dóka Boldizsár, Jeremiás Norbert, Kovács Máté, Németh Milán, Pál Milán, Tama Ádám, Papp Zsombor, Magyar Kristóf, Kőfalvi Patrik
U17-U20 Final Four
Az ETO Futsal U17 és U20 csapata a jövő hétvégén szintén Üllőn, a június 3-4-ig tartó két napos Final Fourban zárja az évet, remélhetőleg bajnoki címekkel hazatérve.
ETO Futsal U17 vezetőedzője: Juanra,
ETO Futsal U20 vezetőedzője: Harnisch Ákos, Molnár Attila
U17-U20 Országos döntő, Üllő
június 3. szombat:
10.00 óra: U17-es bajnokság, 1. elődöntő: MVFC Berettyóújfalu - Haladás VSE
12.00 óra: U17-es bajnokság, 2. elődöntő: Rába ETO – Aramis SE
14.00 óra: U20-as bajnokság, 1. elődöntő: Aramis SE – Szilágyi DSE (Veszprém)
16.00 óra: U20-as bajnokság, 2. elődöntő: Rába ETO – 1988 Déli FC-FTC
Június 4. vasárnap:
10.00 óra: U17-es bajnokság, 3. helyért (az elődöntők két vesztese)
12.00 óra: U17-es bajnokság, 1. helyért (az elődöntők két győztese)
14.00 óra: U20-as bajnokság, 3. helyért (az elődöntők két vesztese)
16.00 óra: U20-as bajnokság, 1. helyért (az elődöntők két győztese)