Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Hármas ETO utánpótlás siker a regionális futsal középdöntőkben!

Mindhárom futsal korosztályunk, az ETO Futsal U11, U13 és az U15-ösök az első helyen jutott tovább az országos középdöntőbe, ahol már a Final Fourba jutás lesz a tét!

Hármas ETO utánpótlás siker a regionális futsal középdöntőkben!

A Lipóton megrendezésre kerülő futsal utánpótlás Nyugat-dunántúli régió döntői szombaton az U11-esek csatáival kezdődött, ahol az évek óta jól működő rendszerben a középdöntőre két ETO-s csapatból egyet kovácsoltak. Az idei évben javítottak a legkisebbek, mivel sikerült kivívniuk a továbbjutást! Igaz tavaly is nagyon közel voltak a következő állomáshoz, pontegyenlőséggel lettek hat ponttal harmadikok. Idén is nehezen indultak, mivel az első már megnyert meccsükön ki tudott az utolsó pillanatban egyenlíteni a Tatai AC, de a folytatás már remek volt, két győzelemmel és 7 ponttal jutott tovább az U11.

Pál László: A Regionális középdöntőre összevontuk a két csapatunkat, megpróbáltuk azokat a játékosokat kiemelni és összeszoktatni, akikről úgy éreztük, hogy sikeresen túljuthatnak a következő állomáson. Igazából a Tatát és a Szombathelyt részben már ismertük, a Balatonalmádit abszolút nem. Arra készültünk, hogy nagypályás csapattal fognak jönni a többiek, így is lett. Óriási csatákat vívtunk és azt hiszem nagyon megérdemeltük a továbbjutást!

Az U13-as korosztályt Máté Szilárd vezeti az idei szezonban, a nehéz felkészülésük után hármas győzelemmel, 9 ponttal 100%-kos teljesítménnyel végeztek az első helyen. A harmadik csoportelsőséget eldöntő mérkőzésen izgalmas mérkőzésen szoros 2-3-as eredménnyel bizonyulatk jobbnak a Sárisápi csapata ellen. Kellett is ez a győzelem, mert a VFC csapata győzni tudott a Haladás ellen.

Máté Szilárd: Nem ismertük a többi csapat játékerejét, csak az eredményeiket. Mostani Ellenfeleink a megyei selejtezőkben nálunk jóval több mérkőzést játszottak, mi a megyei döntő óta, 2 hónapja nem játszottunk tétmeccset. Edzőmérkőzést is csak egy alkalommal sikerült, mivel a környékünkön a legtöbb csapat, szinte kivétel nélkül csak a télen futsalozik és már nagypályán készülnek meccseiket is ott játszák. Szerencsésebb lenne a jövőben ezért több fordulót rendezni. Terem és edzésidőpont nehézségek miatt nem tudtunk együtt készülni a teljes kerettel. Mindezek tudatában nagy fegyverténynek tartom, hogy minden ellenfelünket legyőzve, 13-5 gólaránnyal jutottunk az ország legjobb 8 csapata közé az elődöntőbe. A srácok fegyelmezetten, megfelelő hozzáállással, maximálisan betartották a megbeszélteket és most már kezd látszani a sok gyakorlás eredménye. Örömteli, hogy sorcserékben gondolkodva mindenki megfelelő mérkőzés tapasztalattal gazdagodva optimális játékidőt töltött a pályán. Köszönjük a segítséget mindenkinek kivétel nélkül, akik hozzájárultak ahhoz, hogy tovább versenyezhet ez a korosztály. Nem titkolt célunk: Szeretnénk tisztességgel tovább készülve az országos döntőben szerepelni, és ez lebeg a szemünk előtt!

Az U15-ös csapat Címvédőhöz méltó játékkal, fölényes 8-1-es majd 10-2-es győzelemmel magabiztosan kvalifikálta magát a következő körbe. Itt egy továbbjutót avattak, az ETO Futsal U15-öt!

Büksi Zsolt: Remek játékot mutattunk mindkét mérkőzésen, esélyt sem adtunk ellenfeleinknek. Rengeteg helyzetet sikerült kialakítani, szép megoldásokkal és befejezésekkel. Határozottak és agresszívek voltunk védekezésben, nagyon elégedett vagyok a csapat fizikai és mentális teljesítményével is. Bejutottunk az ország legjobb nyolc csapata közé gratulálok a játékosoknak! Készülünk tovább, folytatás 2-3 hét múlva nyugati elődöntőben!

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink