Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

60 éves a győri gólrekorder

Nála több gólt (118) senki nem szerzett az ETO színeiben az első osztályban, volt az NB I gólkirálya, szerepelt világbajnokságon, játszott Franciaországban Arsene Wenger csapatában. Hannich Péter ma 60 éves.

60 éves a győri gólrekorder

A labdarúgás szeretetét a családjából hozta magával. Édesapja, Hannich Andor a MÁVDAC villámgyors csatára volt (Hadnagy néven is játszott), a nagybátyja, Hannich József pedig a negyvenes években az ETO első osztályú futballistája volt.

„Édesapám vitt le a mostani megyei kórház területén álló DAC-pályára. Tizenhét évesen szerepeltem először a felnőtt- csapatban. A Budafokkal játszottunk az NB II-ben, nyertünk kettő-egyre és az egyik gólunkat én szereztem. Három évet töltöttem a DAC-ban, majd átkerültem az ETO-hoz. Értékes igazolás lehettem, mert az előző klubom három játékost is kapott értem az ETO-tól" – emlékezett mosolyogva Hannich Péter.
Még az év nyarán debütált a legjobbak között, majd bekerült az utánpótlás-válogatottba is. 

„Életem egyik legnagyobb élménye, amikor szakadó esőben 1982 áprilisában az Üllői úton négy-háromra legyőztük a Fradit. Utána a Pécs elleni bajnokavatón én szereztem a csapatunk századik gólját abban a bajnokságban. Szívesen gondolok a Debrecen elleni nyolc-egyre vagy az Ózd felett aratott kilenc-kettes győzelemre is. Mi volt a titka az akkori csapatnak? Elsősorban Verebes József személyisége, aztán a játékosok tudása, mentalitása. Nem szabad elfelejteni, hogy a jelenleginél még jobb volt a magyar foci, ezért is tartom nagy dolognak, hogy meg tudtuk védeni a bajnoki címet, majd utána még kétszer ezüst-, egyszer pedig bronzérmesek lettünk."


 


Hannich Péter lett 1982-ben az NB I gólkirálya. Abban az esztendőben rendezték a spanyolországi világbajnokságot.

„Minden labdarúgó álma, hogy vb-n szerepeljen, ezért is sajnálom, hogy amikor a legjobban ment a játék, akkor nem jutottam ki az 1982-es világbajnokságra."

Négy esztendővel később viszont Hannich Péter ott lehetett Mexikóban, pályára is lépett, egy félidőt játszott Franciaország ellen.

A kiváló középpályás ekkoriban Franciaországba szerző- dött az AS Nancy együtteséhez. Itt az azóta világhírűvé vált Arsene Wenger kezei közé került, ő lett az edzője.

„Sokat tanultam Wengertől. Elsősorban a profi gondolkodást és hozzáállást, bár azt furcsálltam, hogy a csapatban többször is jobbszélsőként vett figyelembe."

Másfél év múlva Hannich hazatért és egy rövid ETO-beli szereplés utánkövette Verebes Józsefet az MTK-ba. A kék-fehéreknél három bajnokságot játszott végig, onnan Ausztriába vezetett az útja. A Mattersburg megbecsült játékosaként negyven- esztendős koráig futballozott. 

A játékospályafutása befejezése után edzőnek állt, dolgozott többek között az ETO-nál, Gyirmóton, Pápán, Mosonmagyaróváron, legutóbb pedig Csornán.Közben évekig volt az ETO futsalcsapatának sportigazgatója. 

„Ha mindent mérlegre teszek, akkor elégedett lehetek azzal, amit játékosként elértem: válogatottságok, bajnoki címek, a mai napig én vagyok az ETO NB I-es gólrekordere. A karrierem alakulásában sokat köszönhetek a családomnak, mert mindig segítettek és mellettem álltak."

Forrás: www.kisalfold.hu

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink