Megyei döntőt nyert az ETO Futsal U13-U15!
A kicsiknek (U11) sajnos nem sikerült, de az ETO Szabadhegy, az ETO Futsal U13 és az U15 csapatai magabiztosan nyerték a lipóti Megyei döntőt és jutottak az országos középdöntőkbe! Gratulálunk!
U11 Megyei Döntő Lipót
Az U11-esek Pál László vezetőedző vezérletével rendkívül motiváltan vágtak bele az elődöntőbe a Győrújfalu elleni mérkőzésbe, jól is kezdődött a találkozó, a győri csapat megszerezte a vezetést, azonban a folytatásban nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. A győrújfalu a szünetig nemhogy kiegyenlített, de meg is fordította az állást.
A mérkőzés rendkívül feszült és kemény volt, de elmondható, hogy ezzel együtt kiegyenlített is, akár az ETO is vezethetett volna, de a kapu előtt nem sikerültek a befejezések, pedig volt lehetőség a fordításra bőven.

Az utolsó másodpercekben aztán eldőlt a döntőbe jutás, a Győrújfalu jobban használta ki lehetőségeit és nyerte az elődöntőt 3-1-re.
Az ETO 10 perces pihenőt követően dicséretére szólva az elődöntő elvesztése után rendezte sorait és a bronzmeccset 3-0-ra megnyerte a MITE 2004-es csapat ellen.
A Döntőt az ETO Szabadhegy nyerte, akik nehezen lendültek bele a játékba az elődöntőben, de parádésan folytatták az Újfalu ellen, 5-1-es győzelemmel a középdöntőbe jutott a győri gárda.
Eredmények
| Dátum | Mérkőzés | Eredmény | |
|---|---|---|---|
| 2017. március 04. 11:10 |
ETO Szabadhegyi - Győrújfalu SE Futsal U11 Megyei döntő - 1. helyért |
5-1 | |
| 2017. március 04. 10:30 |
Üstökös FC Győr - ETO Futball&Futsal Futsal U11 Megyei döntő - 3. helyért |
0-3 | |
| 2017. március 04. 09:40 |
ETO Futball&Futsal - Győrújfalu SE Futsal U11 Megyei döntő - Elődöntő2 |
1-3 | |
| 2017. március 04. 09:00 |
ETO Szabadhegyi - Üstökös FC Győr Futsal U11 Megyei döntő - Elődöntő1 |
3-0 |
Továbbjutó: ETO Szabadhegy

U13 Megyei Döntő Lipót
A Máté Szilárd által edzett ETO Futsal U13 az Alapszakaszban is egy hétvége kivételével hibátlanul teljesített, ezt sikerült átmenteniük a lipóti regionális döntőre, tetszetős erőtől duzzadó játékkal mind az elődöntőt, mind a döntőt magabiztosan nyerték meg és jutottak az országos középdöntőbe.
Máté Szilárd: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és az országos elődöntőbe jutáshoz. A mai teljesítményünk kiváló volt 13 rúgott és egy kapott góllal zárni egy megyei döntőt örömteli. Izgalmasabb és szorosabb összecsapásokra számítottam, főleg annak tudatában, hogy a héten 4-en betegség és sérülés miatt alig tudtak edzeni. A srácok maximálisan megvalósították, amit kértem tőlük. Az történt a pályán, amire felkészültünk, viszontláthattam sok tanult elemet. Szeretnénk tovább fejlődni és ameddig lehet eljutni, hogy minél több mérkőzés tapasztalatot szerezzenek fiatal futsalosaink. Edzőmérkőzésekkel és heti 3 edzéssel készülünk az országos megmérettetésre, hogy méltón képviseljük a klubbot és megyénket.
Eredmények
| Dátum | Mérkőzés | Eredmény | |
|---|---|---|---|
| 2017. március 04. 14:10 |
ETO Futsal - Győrújfalu 2004 Futsal U13 Megyei döntő - 1. helyért |
6-0 | |
| 2017. március 04. 13:30 |
MITE 2004 - Győrújfalu 2005 Futsal U13 Megyei döntő - 3. helyért |
3-3 | |
| 2017. március 04. 12:40 |
GYŐRÚJFALU SE 2004 - GYŐRÚJFALU SE 2005 Futsal U13 Megyei döntő - Elődöntő2 |
4-3 | |
| 2017. március 04. 12:00 |
MITE 2004 - ETO Futsal Futsal U13 Megyei döntő - Elődöntő1 |
1-7 |
Továbbjutó: ETO Futsal U13

U15 Megyei Döntő Lipót
Ha egy csapat nagy fölénnyel kitűnik riválisai közül, akkor ezt úgy valósítja meg, ahogy az ETO Futsal U15 tette a Megyei Döntőben. Összpontosított, tudatos, fegyelmezett játékuknak köszönhetően az elődöntőt 15-1-re, a döntőt pedig 6-0-ra nyerték, feltéve a koronát az Alapszakasz hibátlan teljesítményére. Remélhetőleg a sokkal erősebb országos megmérettetés sem fog nehézséget okozni a tavalyi U15-ös címvédőnek, és a Final Fourba jutva eséllyel indulhatnak majd a végső győzelemért.
Büksi Zsolt: Gratulálok a csapatnak, fegyelmezetten és okosan játszottak a fiúk, győzelmük nagyrészt ennek köszönhető. Az elődöntőben azt csináltak a pályán a srácok, amit akartak, végig uralták a játékot. Dicséretet érdemel a Jánossomorja együttese is, hiszen nem álltak vissza, bátran felvállalták a támadójátékot annak ellenére, hogy nagyon sok gólt kaptak.
A döntőben is jó teljesítményt nyújtottunk, a kritikus játékszituációkból mi jöttünk ki jobban, pontosabban passzoltunk és koncentráltabbak voltunk, mint a "Győrzámoly". A nagypályás csapatokra jellemző agresszivitást jól kezeltük, taktikában és fejben dőlt el a meccs, amit remek csapategység is támogatott.
Eredmények
| Dátum | Mérkőzés | Eredmény | |
|---|---|---|---|
| 2017. március 04. 17:40 |
ETO Futsal - Győrzámoly SE Futsal U15 Megyei Döntő - 1. helyért |
6-0 | |
| 2017. március 04. 16:50 |
Jánossomorja - Üstökös FC Győr Futsal U15 Megyei Döntő - 3. helyért |
10-1 | |
| 2017. március 04. 15:50 |
Jánossomorja - ETO Futsal Futsal U15 Megyei Döntő - - Elődöntő1 |
1-15 | |
| 2017. március 04. 15:50 |
Győrzámoly SE - Üstökös FC Győr Futsal U15 Megyei Döntő - Elődöntő2 |
6-2 |
Továbbjutó: ETO Futsal U15
eto.hu