Győzni tudott az ETO Érden
Kulcsár Kornél hajrában szerzett találatával győzni tudott az ETO FC Érden, így 3 pont az előnye a tabella élén közvetlen riválisával szemben.
Kora tavaszi időben, ám orkán erejű szélben lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon talán legfontosabb mérkőzésén, Érden. Az első játékrész óvatos játékot és nagy taktikai csatát hozott. Csapatunknál volt többet a labda és jól járt a labda a középpályán, de az első igazi helyzetre a 25.-ik percig kellett várni. Egy jobb oldali támadás után Magasföldinek gurították vissza a labdát az alapvonalról, aki a lest jelző sípszó után a hálóba passzolt. Nagyobb helyzet már nem is alakult ki az első játékrész során, így döntetlennel vonultak öltözőbe a csapatok.
A második játékrészre mérséklődött a szél ereje, csapatunk pedig bátrabb felfogásban kezdett el futballozni, de a helyzetekre még várni kellett. Az Érd továbbra is fegyelmezetten zárt vissza és egyre inkább a kontrákra építette játékát.
A 63.-ik percben Beliczky helyett Szimcsó Viktor, a 71.-ik percben pedig Pongrácz helyett Kulcsár Kornélt küldte pályára Bekő Balázs vezetőedző. A cseréknek köszönhetően felgyorsult az ETO támadó játéka, majd első ziccerét gólra is váltotta a csapat.
A 81.-ik percben Szimcsó jobb oldali beadása a csereként beállt Kulcsár elé került, aki közelről nem hibázott és estében a kapuba lőtt.
A továbbiakban magabiztosan őrizte előnyét az ETO FC Győr, sőt a 85.-ik percben Szimcsó dönthette volna el a mérkőzést. Szabó Lukas alapvonalról visszatett labdáját lőtte az előtte álló védőbe. Győzelmünkkel megerősítettük első helyünket a tabellán és immár 3 pont az előnyünk az Érddel szemben.
Ezúton is szeretnénk megköszönni szurkolóinknak, hogy ilyen szép számban elkísérték Érdre a csapatot.
Érdi VSE - ETO FC Győr 0-1
Gólszerző: Kulcsár (81.)
ETO FC Győr:
Kunsági, Vadász, Nagy Á, Nagy J, Varga, Tajthy, Pongrácz, Magasföldi, Baliczky, Zamostny, Szabó
Cserék: Gyurákovics, Kulcsár, Szimcso, Csizmadia, Gyagya, Kiliti, Medgyes
Érdi VSE:
Kertész, Kónya, Koós, Ország, Pallagi, Kelemen, Csiszár, Pintér, Balázsovics, Ebedli, Hegedüs
Cserék: Borek, Nagy, Palásthy, Németh, Gyurácz