Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Futsal U15: Hibátlanul jutottak a Megyei döntőbe!

100%-kos teljesítménnyel, mind a 12 mérkőzésüket fölényesen megnyerve jutott az ETO Futsal U15-ös csapata a szombati Megyei Döntőbe.

Futsal U15: Hibátlanul jutottak a Megyei döntőbe!

A lipóti sportkomplexum csarnokában első lépésként tovább szeretnének jutni Büksi Zsolt tanítványai, hogy elérjék a kitűzött céljukat, ami nem lehet más, mint a végső Final Fourba jutás.

Igaz ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a középdöntőkben is nehéz ellenfelek várnak a győri fiatalokra. tavaly is borzalmasan nehéz volt a legjobb négybe kerülés.

Így lesz ez a Megyei döntőben is, hiszen a Győrzámoly, az Üstökös és a Jánossomorja csapata is képes kiemelkedő teljesítményre.

Büksi Zsolt a csapat vezetőedzője így látja a csapat eddigi eredményeit és az esélyeket:

Az alapszakasz eddigi fordulóiban meggyőző teljesítményt mutattak a fiúk. Több játékosunk az U17-es csapatban is rendszeresen játszik, munkájuk és fejlődésük nagyon motiváló a többiek számára is. Bő kerettel rendelkezünk, minden poszton akár 2-3 játékos is bevethető, remélem mindenki egészséges lesz a bajnoki szezon eddigi legfontosabb játéknapjára!

Egy négyes döntőben nem az számít, hogyan játszottál ezt megelőzően, itt a pillanatnyi forma fog dönteni a továbbjutásról. Maximális koncentrációval, taktikus és fegyelmezett játékkal eredményesek lehetünk és továbbléphetünk az országos bajnokságra. Jól sikerült a felkészülésünk, több edzőmérkőzést játszottunk az elmúlt négy hétben, úgy látom, fizikálisan, taktikailag és mentálisan is remek állapotba került a csapat, így minden adott céljaink eléréséhez.

A fiú Futsal U15 Megyei Döntő programja:

DátumMérkőzésEredmény 
2017. március 04.
17:40
A1 - B1
Futsal U15 Megyei Döntő - 1. helyért
   
2017. március 04.
16:50
A2 - B2
Futsal U15 Megyei Döntő - 3. helyért
   
2017. március 04.
15:50
Jánossomorja
Futsal U15 Megyei Döntő - - Elődöntő1
   

A fiú Futsal U15 B Csoport végeredménye:

HelyCsapatMGyDVR-KPont
1. ETO Futball & Futsal 12 12 0 0 143-6 36
2. Üstökös FC Győr 12 5 0 7 48-69 15
3. Bőny SE 12 4 0 8 36-83 12
4. Barátok Győri Futsal Club 12 3 0 9 27-96 9

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink