Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

U19: 23 játékos köztük Koncsag Martin is bizonyíthatott Telkiben

Michael Boris szövetségi edző négynapos edzőtáborozást tartott az U19-es válogatott bővebb keretében számításba vett labdarúgóknak.

U19: 23 játékos köztük Koncsag Martin is bizonyíthatott Telkiben

A márciusi, csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott keretének gerince az őszi, örményországi selejtezőn már kialakult, de néhány poszton elképzelhető változtatás a tavaszi tétmeccsek előtt, valamint pótolni kell majd a csapat fiataljait, az U17-es válogatottal ugyanabban az időben ugyancsak elitkörön résztvevő Szoboszlai Dominikot és Winkler Andrást is. 

Michael Boris ezért zömében olyan futballistákat hívott meg az e heti összetartásra, akik nem szerepeltek az őszi selejtező körben, de eddig is a bővebb kerethez tartoztak, és adott esetben bekerülhetnek a Csehországba utazó csapatba. 

- Pozitívan értékelhetjük a mögöttünk álló napokat, több játékos is jól teljesített a felméréseken, valamint az edzéseken, és megmutatta, hogy számíthatunk rá a későbbiekben. Az Eb-selejtező elitkör előtt még egy összetartás vár a csapatra, ekkor már nemzetközi mérkőzést is játszunk majd, ezen a mostani keretből többen is újra lehetőséget kapnak majd. Közben már dolgozunk az elitkörös ellenfelek feltérképezésén, itt elsősorban az első ellenfélre, a csehekre koncentrálunk, de természetesen az osztrák és a skót válogatottból is megkezdtük a felkészülést - fogalmazott Michael Boris. 

Az edzőtáborozás kerete: 

Kapusok: 

Lőrincz Péter (Vasas)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Gundel Takács Bence (Puskás Akadémia)

Védők: 

Pilán Márkó (Békéscsaba)
Nemes Barna (Honvéd-MFA)
Patik Márton (Ferencváros)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Rétyi Tamás (Puskás Akadémia)
Szilágyi Zoltán (Siófok)
Ivánka Patrik (DVTK)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Földi Máté (Vác)

Középpályások:

Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Swietelsky-Haladás)
Koncsag Martin (ETO FC Győr)

Támadók:

Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Bíró Dominik (Kaposvári Rákóczi) 
Kovács Dávid (Siófok)
Magyari Szilárd (Puskás Akadémia)
Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA)
Kamarás György (Balmazújváros)
Kerekes Krisztián (DVSC)

forrás: http://www.mlsz.hu/blog/2017/02/02/u19-23-jatekos-bizonyithatott-telkiben/

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink