Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szoros meccsen nyert a Samorin

Küzdelmes, kemény találkozón a szlovák Liga II. hatodik helyezettjétől 2-1-es vereséget szenvedett a szerdai 2. előkészületi mérkőzésén az ETO. Két gólos hátrányból a döntetlen közel volt, de elpuskáztunk 2 nagy helyzetet a hajrában, így tanultságos volt a vége..

Szoros meccsen nyert a Samorin

Megilletődötten, sok pontatlansággal indult az ETO a játéka, a vendégek gyors passzos és kontrákra alapuló játékkal kezdtek, mely letámadással párosult. Ez a taktika sokszor zavarba hozta a győrieket a mérkőzés kezdetén. Labdavesztés után vendég szabadrúgás következett a 10. percben, a sértett Peterson Da Cruz futott neki, és ahogy kell a győri kapu bal oldalába lőtte a labdát a hazai sorfal mellett elcsavarva a labdát megszerezve a vendégeknek a vezetést (0-1).

A kapuban ismételten a ZTE ellen is végig védő Gyurákovics állt, a mérkőzésen többször is fontos szituációkban védett, de ezt a lövést nem tudta hárítani.

Miután a félidő derekára kiegyenlítődött a játék a mezőnyben, a győrieknek is akadt helyzetük, de pontatlan volt a befejezés, pedig volt ETO lehetőség bőven. Kulcsár lövését bravúrral védte a vendégek kapusa Hajduch Juraj, vetődve ütötte ki a jobb alsó sarokba tartó labdát, majd szögletből Magasföldi lába alatt csúszott el a jobb kapufánál egy védőn megpattant fejes.

A szünet után többet járt a labda az ETO térfelén, keményen védekeztünk, egészen a 61. percig, amikor Peterson Da Cruz a 16-os bal oldalánál kapott egy pontos átadás, két csel után a jobb felső sarokba bombázott 2. gólját szerezve (0-2).

A gól után a vendég csapat 8 játékost cserélt egyszerre, Bekő Balázs is cserélt, frissített a csapat támadó felén. Nem a szlovákoknak sikerült a friss cserékkel nagyobb arányú vereséget mérni az ETO-ra, hanem több gyors kontrából építkezve az ETO kezdett kezdeményezni, majd kedvet kapni a szemerkélő esőben a támadásokhoz. Ködmön csapott le egy átadásra, betört a büntető területre, a Samorin kapusa és a védője zavarta egymást, ezt kihasználva Ködmön az üres kapu felé fordult, de a győri játékost buktatták, így 11-est rúghatott az ETO.

Magasföldi a büntetőt a kapu bal oldalába vágta, szépített az ETO a 75. percben  (1-2).

A hajrában megpróbáltuk, de nem sikerült az egyenlítés, előbb Kulcsár passzát a csereként beállt Kabát vágta nagy helyzetben fölé, majd nem sokkal később Kulcsár előtt csúszott meg a labda, így nem tudott kapura fordulni, pedig ígéretes volt a szituáció.

A hajrá gyorsan eltelt, most a Samorin nyert egy góllal, de az ETO is közel állt ahhoz, hogy kiharcolja a döntetlent, ami talán a helyzetek számát tekintve igazságosabb lett volna.

ETO FC Győr - SK Samorin 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Magasföldi (75p), illetve Peterson Da Cruz (10p, 61p)

ETO: Gyurákovics - Szalai Á. (Nagy T. 79p), Gyagya A., Németh B. (Graszl K. 46p), Pongrácz V., Magasföldi J., Meszlényi R. (Kabát P. 59p), Kulcsár K., Kiliti R., Ködmön Z., Szabó L. (Szilvágyi M. 79p)

eto.hu

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink