Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzelem a Szolnok ellen

Első hazai felkészülési mérkőzésén 1-0-ra nyert az ETO FC Győr, az NB II 12. helyén telelő Szolnok együttese ellen.

Győzelem a Szolnok ellen

Hazai pályán az NBII-es Szolnok ellen már az első félidőben is több kidolgozott helyzete volt az ETO-nak, mezőnyfölényük akkor még nem hozta meg a várva várt vezetést, a helyzeteik kimaradtak.

A szünet után jobban kezdett a Szolnok - főleg a 2. félidő derekán vált veszélyessé játékuk - de Horváth D. dupla bravúrja, és egy kicsit a szerencse is hozzájárult, hogy nem került hátrányba a győri gárda.

A 2. játékrész hajrájában még több fiatal jutott lehetőséghez. Bekő Balázs döntése jónak bizonyult, mivel a fiatalok egy remek összjátékot követően gyors kontrából megszerezték a mérkőzést eldöntő találatot. A győztes gólt, a próbajátékon szereplő Meszlényi Renátó szerezte, aki korábban az ETO utánpótlásában is szerepelt.

A vendégek nagyobb sebességre kapcsoltak, de az ETO ellentámadásai veszélyesebbek voltak, Ködmön Zoltán fejese a kapufán csattant zárszóként.

Csütörtökön az ETO a Csákvár ellen folytatja 13.00 órai kezdéssel a felkészülést, az ETO műfüves pályáján.

ETO FC Győr – Szolnok 1:0 (0:0)

Gólszerző: Meszlényi Renátó (81p)

ETO kezdő: Horváth – Vadász, Nagy Á., Németh B., Kility, Tajthy (Szalai Á.), Pongrácz, Kulcsár (Ködmön Z.), Rácz (Kovács K.), Szabó L., Nagy K. (Meszlényi R.)

Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz, Balogh, Papp, Magyar, Kenderes, Kovács, Rokszin, Dedics, Pintér, Pantovic

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink