Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győzött az ETO Sopronban

Papírforma győzelemmel rajtolt az ETO FC Győr felkészülése. Egy gólos győri vezetést követően, a 2. félidőben váltott magasabb fokozatba az ETO, és győzte le hét góllal a lelkes SFAC Sopron gárdáját.

Győzött az ETO Sopronban

Beliczky helyzettel indult a mérkőzés, az oldalhálóba lőtte a labdát a jobb szélről. Az ukrajnából érkezett Szimcsó Viktor indult meg szép cselek után középen, lerázta védőjét, lövését a Sopron kapusa Giczi még bravúrral védte, de a labda az érkező Zamostny elé került, aki közelről a soproni kapuba emelt (0-1).

Támadásban maradt az ETO Zamostny lövését blokkálták a hazai védők. A gól után a győriek irányították továbbra is a játékot, a Sopron szervezetten és hatékonyan védekezett. Csizmadia kapáslövése okozott riadalmat a hazaiaknak, de Giczi megfogta a lövést. Formás soproni támadás a hajrában, de Varga magasan fölé tüzelt a 28. percben. 31. percben a kapu elé betekert labdát Csizmadia fejelte mellé, maradt a 0-1, nem nőtt a különbség.

A hazai csapat távoli lövésekkel próbálkozott, de azok rendre elkerülték a győri kaput, az ETO pedig vagy túlkombinálta helyzeteit és a soproni védők tisztáztak, vagy kapusuk Giczi volt a végállomás.

A 38. percben újabb győri helyzet, Beliczky fejesét Giczi húzta le a jobb felső sarokból.

Igaz az ETO-nak volt több helyzete a hajrában, de a szünetig az egy gólos győri vezetés már nem változott.

A szünetben cserélt az ETO, Pongrácz helyett Rácz érkezett, a próbajátékon az ETO-nál szereplő Nagy Krisztián pedig Zamostnyt váltotta.

Jól kezdődött a 2. félidő a Győr számára kettőre nőtt a 47. percben előnyük. Egy gyors támadás után a frissen beállított Nagy K. kapott remek labdát középen, aki higgadtan helyezett a kivetődő Giczi mellett a jobb alsó sarokba (0-2).

Nem kellett sokat várni a 3. győri gólra, az 51. percben Rácz visszatett labdáját Magasföldi lőtte laposan a hazai kapu közepébe (0-3). A hazai csapat nem tudta az első félidőben mutatott fegyelmezett játékát átmenteni a szünet utánra, a győri csapat akarata érvényesült innentől. Az ETO türelmesebben, jobban, kreatívabban támadott, hamar zavart okozott az egyre fáradtabb SFAC csapatának, aminek meg is lett az eredménye.

Az 57. percben Nagy kapott pontos labdát, passzára Beliczky érkezett, aki 4-re növelte az ETO előnyét (0-4).

Nem sokkal később Nagy akciózott középen egy az egyben vezethette rá a hazai kapusra a labdát, majd átemelte a labdát a 16-oson kívülre  futó kapuson, Giczi azonban kézzel megállította a játékot. A bíró szabadrúgást ítélt, (mást nem), ezután Magasföldi 22m-ről mesterien csavart a SFAC kapujának bal oldalába (0-5).

Majdnem megszületik a hazai szépítés pár perccel később, Malina bombázott az oldalhálóba, miután Kunságin is túljutott.

Ezzel nem volt még vége a győri góloknak, a következő támadásnál Rácz és Beliczky váltotta egymást a 79. percben, középen sakk-mattot adva a soproni védelemnek, Rácz a jobb alsó sarokba lőtt magabiztosan (0-6).

A 0-7-es végeredményt végül Szimcso állította be 82. percben. Tőle indult a támadás, Beliczky visszaadta önzetlenül a gólszerzési lehetőséget, Szimcso jól érkezett és az üres kapuban gurított (0-7).  

A lelkes SFAC Sopron ellen magabiztos győzelemmel kezdte meg a felkészülési mérkőzéseinek sorát az ETO FC Győr. Az új szerzemények jól mutatkoztak be, a támadók Nagy K. és Szimcso V. gólokkal köszönték meg a bizalmat a győriek vezetőedzőjének, Bekő Balázsnak.

A győri győzelem ilyen arányban is megérdemelt volt, azonban SFAC főleg az első játékrészben nyújtott teljesítménye is dicséretet érdemel, méltó ellenfele volt a két osztállyal magasabb ETO-nak.

SFAC Sopron – ETO FC Győr 0-7 (0-1)
2017. január 21. 14 óra - Sopron

SFAC kezdő: Giczi - Németh, Keszeg, Honyák, Kelemen, Tóth, Barkovics, Kocsis, Malina, Varga, Horváth 

ETO kezdő: Kunsági – Nagy Á., Gyagya, Megyes, Kiliti – Beliczky, Pongrácz (Rácz), Csizmadia – Szimcso, Magasföldi - Zamostny (Nagy K.)

Gólszerzők: Zamostny 10p, Nagy K. 47p, Magasföldi 51p,  Beliczky 57p, Magasföldi 61p  Rácz 79p Szimcso 82p

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink