Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Pihenőre vonul az utánpótlás

U19-es csapatunk gólnéküli döntetlent ért el a Felcsút otthonában, így egy ponttal tértek haza az év utolsó mérkőzéséről Jäkl Antal fiai. Kiemelt bajnokságban szereplő korosztályainknak sikerült felzárkózni az őszi szezon végére. Granát Balázs gárdáját 5 mérkőzés óta nem tudták legyőzni és a hétvégén szerzett három ponttal a 4. helyről várhatják a folytatást. Oross Mártonék három fordulón keresztül is győztesen hagyhatták el a pályát, így a listavezetővel szemben való megbotlás ellenére is bebiztosították helyüket a tabellán.

Pihenőre vonul az utánpótlás

2016.12.10 (szombat) 10:30
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr U19  0-0

Gyurákovics – Nagy T., Nagy M., Schillinger, Kiliti, Bagó (Horváth 46’ Varga T. 84’), Kelemen, Koncsag, Ködmön (Dyer 46’), Samodai (Gowlett 65’), Szilvágyi (Szakács 46’)

Vezetőedző: Jäkl Antal

Az év utolsó mérkőzésén vegyes érzések vannak bennünk!Idegenben mindig jó, ha pontot vagy pontokat tudunk hozni, ám ma a játék minősége nem volt túl jó! A mérkőzés első részében jól működtünk, rengeteg labdát szereztünk és nyomás alá helyeztük az ellenfelet! Igaz ebből kevés lehetőséget tudtunk kialakítani! Ennek az oka, hogy az utolsó passzokat nagy részében elrontottuk! A végén nagy helyzetünket a kapufára rúgtuk (sajnos az Emil csúnyán megsérült ennél az esetnél)! Az eredménnyel igen viszont a mutatott játékkal nagyon nem voltam megelégedve!

2016.12.10 (szombat) 10:00
ETO FC Győr U17 - Puskás Akadémia U17 2-4 (0-3)

Pálfi – Farkas, Szabó, Kőfalvi (Mocsi 73’), Zeke, Szánthó R., Bencz, Kovács, Szánthó B., Jakab, Tamás (Kocsis M. 65’)

gólszerzők: Kovács (48’), Kocsis M. (68’)

Vezetőedző: Oross Márton

2016.12.10 (szombat) 12:00
ETO FC Győr U16 - Puskás Akadémia U16 2-0 (1-0)

Onódi – Radics (Krén 57’), Varju, Kocsis B., Kalmár, Szabó, Múcska (Szamosii 82’), Balogh (Vitális 67’), Sipőcz, Márton, Méry (Csonka 82’)

gólszerzők: Márton (27’), Múcska (64’)

Vezetőedző: Granát Balázs
„Nagy öröm sikerrel zárni ezt a félévet! Megérdemelt győzelmet arattunk, végig mi irányítottunk, végig a mi akaratunk érvényesült! A legnagyobb öröm számomra, hogy rengeteg olyan elemet láttunk a meccsen, amit ebben a félévben gyakoroltunk! Békés, Boldog Ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Őszi szezon házi gólkirályai:

Puska Péter U14 (7 gól)
Volter Patrik U15 (9 gól)
Márton Adrián U16 (7 gól)
Tamás Attila U17 (6 gól)
Koncsag Martin U19 (3 gól)

Kellemes Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánunk az ETO család minden tagjának! 

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink