Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ismét szép hétvégét zártak a fiatalok!

Jäkl Antal gárdájának sikerült megtörni az Illés Akadémia hat mérkőzéses veretlenségi sorozatát. A csereként beállt Szakács Marcell utolsó percben szerzett találata három pontot jelentett a nagyot küzdő U19-es csapatnak.

Ismét szép hétvégét zártak a fiatalok!

U17-es fiaink a félidei döntetlent követően 2-1 arányban múlták felül a debreceni gárdát, ezzel az 5. helyre zárkóztak a tabellán. U16-os alakulatunk kétgólos hátrányból tudott egyenlíteni, a fordítás igaz elmaradt, de fontos pontot szereztünk a hajdúságiak ellen. A véghajrában 10 emberrel futballozó U15 a Vasas otthonában aratott magabiztos győzelmet. U14-eseink sorsát megpecsételte a korai öngól, így a hazaiak hamar háromra növelték a különbséget. A második játékrészben Szabó Koppány duplája révén csak szépíteni sikerült, így a találkozó 5-3-as végeredménnyel zárult.

2016.11.26 (szombat) 10:00
Illés Akadémia U19 – ETO FC Győr U19 1-2 (0-1)

Gyurákovics – Ködmön (Zimonyi 83’), Németh, Schillinger, Varga (Bagó 62’), Koncsag, Kelemen, Samodai (Szakács 62’), Nagy, Szilvágyi, Horváth (Mió 62’)

gólszerzők: Nagy (17’), Szakács (90’)

vezetőedző: Jäkl Antal

A mai mérkőzés nagyszerűre sikeredett! Az első félidőben nagyszerűen fociztak a srácok! Megérdemelten szereztünk vezetést!A második játékrészben kicsit beszorított az ellenfél, az egyenlítő góljuk előtt 2-3 kontrát vezettünk ajtó ablak helyzetben és ezeket elpuskáztuk!Ezen időszakban azért a védekezésben akadtak gondjaink! A végjátékban szerencsére újra észhez tértünk és egy szép támadás után kis szerencsével gólt szereztünk! A mai napon igazi csapatként nagy akarattal és a mérkőzés nagy részében jól játszva megérdemelten nyertünk a Haladás ellen!”

2016.11.26 (szombat) 14:00
ETO FC Győr U17 – DVSC-DLA U17 2-1 (1-1)

Pálfi – Farkas, Szabó, Múcska, Zeke, Szánthó R. (Ozsváth 92’), Bencz, Kovács (Kőfalvi 93’), Szánthó B., Jakab, Tamás (Kocsis 88’)

gólszerzők: Kovács (20’), Szánthó B. (65’)

vezetőedző: Oross Márton

Az első félidei játékunk alapján vezethettünk volna több góllal is, csak a mi hibáinkból élt az ellenfél. Ahogy lenni szokott, ez megbosszulta magát és a félidő lefújása előtt kiegyenlítettek. Összességében egy nagyon fegyelmezett, lelkes Debrecennel szemben a nagyobb tudású, jobb képességekkel rendelkező csapat győzött egy olyan meccsen, ahol a lélektanilag fontos "halálos döfést" nem tudtuk bevinni, ezért végig nyílt és izgalmas volt a csata.”

2016.11.26 (szombat) 14:00
ETO FC Győr U16 – DVSC-DLA U16 2-2 (0-2)

Onódi – Tóth, Varju, Kocsis, Kalmár, Szabó (Csonka 70’), Nagy, Balogh (Szamosi 81’), Sipőcz, Márton, Méry

gólszerzők: Lakatos (öngól 54’), Márton (60’)

vezetőedző: Granát Balázs

Nagyon gyenge első félidőt produkálva mind fejben mind játékban 2:0-ás előnyre tett szert a DVSC. Megpróbáltuk rendezni a sorokat, a második félidőre egy teljesen más felfogású csapat jött ki és gyorsan be is tudtuk darálni őket, egalizálni tudtuk a mérkőzést. Ha egy kicsivel jobban figyelünk a végjátékban, akkor nyerhettünk is volna.”

2016.11.26 (szombat) 14:00
Vasas U15 – ETO FC Győr U15 0-1 (0-0)

 

Ruisz – Szabados, Molnár, Tamás, Wágenhoffer (Pereira 54’), Ominger, Vitális (Fendrik 69’), Orosz, Farkas, Volter (Lázár 69’), Varga (Illés 41’)

gólszerző: Tamás Kornél (44’)
kiállítva: Ominger Gergő (69’)

vezetőedző: Varga Antal

„Intenzív jó iramú mérkőzést játszottunk, ahol végig szervezett, magabiztos volt a csapat. Az utolsó 10 percben 10 emberrel játszva sem forgott veszélyben győzelmünk. A szervezett csapatjátékot több kiváló egyéni teljesítménnyel sikerült megtölteni, és jó volt látni a magabiztos játékot a pályán!”

2016.11.26 (szombat) 12:00
Vasas U14 – ETO FC Győr U14 5-3 (4-1)

Kantó – Mayer J., Vígh, Lasz, Mayer M., Gacs, Ignácz (Buglyó 60’), Szabó, Kiss, Puska (Szabó K. 49’), Bagó (Gasztos 49’)

gólszerzők: Mayer M. (öngól 9’), Puska (33’), Szabó K. (60’,63’)

vezetőedző: Székely Tibor

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink