Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Két győzelem, két vereség

Nyugati akadémiák rangadóival telt a hétvége, az idősebbek a Puskás a fiatalabbak pedig az Illés otthonába látogattak, ahol az ellenfél mellett az időjárási körülményekkel is meg kellett küzdenie a srácoknak.

Két győzelem, két vereség

U17-es csapatunknak egy félideig sikerült állni a sarat, majd a második játékrészben négyet mértek ránk a házigazdák. U16-os fiainkat azonban dicséret illeti, akik Márton Adrián révén először szépítettek, majd tíz perccel később meg is fordították a mérkőzést és hozták el a három pontot. A Varga Antal vezette U15 végig a kezében tartva a meccset, magabiztos győzelmet aratott a szombathelyiek otthonában. A legkisebbek nyugati rangadóján ezúttal az Illés Akadémia 3 góllal is jobbnak bizonyult, így a találkozó 4-1-es végeredménnyel zárult. 

2016.11.12 (szombat) 10:00

Puskás Akadémia U17 – ETO FC Győr U17 4-0 (0-0)

Pálfi – Farkas, Szabó, Balogh, Zeke, Szánthó R., Bencz, Kovács, Szánthó B., Kocsis (Szamosi 77’), Tamás

Vezetőedző: Oross Márton

2016.11.12 (szombat) 10:00
Puskás Akadémia U16 – ETO FC Győr U16 1-2
(1-0)

Iváncsics – Varju, Kalmár, Szabó (Csonka 46’), Múcska, Nagy, Márton, Méry (82’), Krén, Kocsis, Sipőcz (Babayigit 61’)

Gólszerző: Márton (60’; 70’)

Vezetőedő: Granát Balázs

"Nagyon jó minőségű pályán játszottunk Felcsúton, ezért is érthetetlen kicsit számomra, hogy a gyerekek miért nem mertek az első félidőben futballozni. Az ellenfél rögtön a 2. percben megszerezte a vezetést ez egy picit megört minket. A félidőben rendeztük a sorokat és egy nagyon jó 2. félidőt profukálva megfordították a srácok a mérkőzést! A második játékrészben kombinatívan fociztak és ennek eredményeképpen több helyzetet is kialakítottunk. Nagy gratuláció a srácoknak 3-szor sikerült már fordítanunk vert helyzetből."

2016.11.12 (szombat) 10:00

Illés Akadémia U15 – ETO FC Győr U15 2-4 (1-2)

Ruisz – Szabados (Tóth 50’), Molnár, Tamás (Babayigit 72’), Wágenhoffer, Ominger, Vitális, Fendrik (Pereira 50’), Farkas, Volter (Lázár 72’), Illés (Kovács 72’)

Gólszerzők: Volter (22’), Wágenhoffer (40’), Farkas (50’), Ominger (64’)

Vezetőedző: Varga Antal

„Zord időjárási körülmények között, havas pályán nem működhetett a rövid passzos játékunk, racionálisan futballoztunk, sokat kerestük tudatosan a centerünket, aki jól tartotta meg a labdákat és abból tudtunk rágyorsítani a középpályán, amiből sok veszélyes szituációt alakítottunk ki. Védekezésünk stabil volt. A második félidőben már állandósult a nyomásunk és az ellenfél ritkán jutott el a kapunkig. Dicséret illeti a srácokat, hogy kitűnően alkalmazkodtak a körülményekhez.”

2016.11.12 (szombat) 12:00
Illés Akadémia U14 – ETO FC Győr U14 4-1
(3-0)

Mittnacht (Tóth 52’)– Buglyó (Vígh 41’), Szabó B. (Simon 52’), Lasz, Mayer M., Gacs, Rátonyi (Ignácz 41’), Szabó D., Kiss, Puska (Szabó K. 41), Bagó (Gasztos 52’)

Gólszerző: Szabó Koppány (57’)

Vezetőedző: Székely Tibor

„Szakadó havas esőben, igen nehéz körülmények között játszottunk, ahol az ellenfél azonnal meg tudott büntetni minket minden egyes egyéni hibánkért, azonban büszke vagyok játékosaimra, mert a futballt mi játszottuk, bátran vállaltuk a labdakihozatalokat, a rossz idő ellenére, kevés érintős, határozott döntő fölényű labdabirtoklással játszottunk! A védekezési hibákból tanulnunk kell és hiszem, hogy amire kell, ez a játékunk, eredményességgel is párosulni fog!”

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink