Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nehezen, de nyertünk!

Szabó Lukas bombagóljával nyert az ETO FC Győr, egy roppant nehéz mérkőzésen az Ajka otthonában. A Győr jól kezdett a meccs elején - két gólt is szereztek Beliczky és Szabó L. révén - majd ebből a hátrányból felállt az Ajka, nem érdemtelenül. Viszont maradt még erő az ETO játékosaiban, akik a hajrában szerezték meg a győzelmet a szívós Ajka ellen.

Nehezen, de nyertünk!

Jobban nem is kezdhette volna az ETO a játékot, első helyzetéből megszerezte a vezetést csapatunk a 10. percben! Egy szöglet után Szabó csúsztatta meg a labdát, ami Beliczky elé került. A csatár közelről erősen a hálóba lőtt (0-1). 

Négy perccel kettőre nőtt az ETO előnye. Szabó Lukas vállalkozott lövésre 20-22 méterről. A labda védhetetlenül a jobb felső sarokban kötött ki (0-2).

A gól a hazai csapatnak adott lendületet, akik éledeztek a második gól óta, többet volt náluk a labda és próbálták a kapujuk előtt tartani a győrieket.

Egy veszélyes ajkai lövés még elkerülte Kunsági kapuját, azonban a 33. percben szépített az Ajka. Egy szöglet után Pákai fejelt a győri kapuba (1-2).

A hazai találat után lüktetőbbé vált a félidő hajrájára a játék, apróbb helyzetek adódtak mindkét oldalon, de szünetig nem változott az eredmény.

Mindkét csapat pontatlanabbul kezdte a 2. játékrészt, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk.

Az 56, percben ajkai helyzet maradt ki. Egy bal oldali beadás után tisztán fejelt kapura a hazai támadó, a győriek szerencséjére pont kapusuk, Kunsági kezébe.

Mindegyik együttes változtatott a kezdőjén, a cserék azonban először az Ajkát segítették. A 68. percben egy ETO védelmi hibát követően kiegyenlítették az állást.

Egy pontos beadás érkezett Kunsági kapujának előterébe, ebből Szabó Zsolt - volt győri játékosunk - csúsztatott kapura. Az ETO hálóőre Kunsági még bravúrral beleért a labdába, de nem tudott hárítani, kezéről a bal felső sarokba hullott a játékszer. (2-2).

A gól után azonnal kettős cserére szánta el magát a győriek vezetőedzője Bekő Balázs. Lázár helyett Rácz Ferenc lépett pályára csapatunkban, valamint Beliczkyt Kulcsár Kornél váltotta.

Az ETO mindent beleadott a támadásaiba, hogy megszerezze a győzelmet. Ehhez azonban át kellett törnie az Ajka védelmét a győri csapatnak, mivel a hazaiak két gólról egalizálva hősiesen küzdöttek az egyik pontért.

Az áttörés a 82. percben történt, amikor az ETO rúghatott szögletet. Szabó Lukas második óriási bombáját lőtte a mai mérkőzésen. A hazai védők által kifejelt labdát védhetetlenül tüzelte a felsőléc alá (2-3).

Az ETO játékosai a hátralévő időben már nem adtak újabb lehetőséget az Ajkának a az egyenlítésre és 3-2-re megnyerték a találkozót. A Győr egy változatos mérkőzésen végül - megszerezte a győzelmet és a vele járó 3 pontot, az Ajka otthonában. A nyugati csoportban a Kaposvár 2-0-ra nyert Komáromban. A Csorna-Gyirmót és az Érd-Budapesti Honvéd mérkőzést vasárnap játsszák.

Bekő Balázs (ETO FC Győr): Nagyon jól kezdtük a meccset, megvolt a megfelelő előnyünk. Utána egy kicsit elkövettük azt a hibát, hogy nem koncentráltunk eléggé. Egy rögzített szituuációból gólt kaptunk, nyilván, ha 0-2vel jövünk be a szünetre, akkor úgy gondolom, biztosabban hoztuk volna ezt a mérkőzést. Egy gól előny az nem előny, így egy védekezési hibánkat kihasználta az ellenfél. Szerencsére tudtunk még a végére újítani, mindenképpen örömteli és mutatja a csapatnak az erejét és az egységét. Ami nekem különösen tetszett a győztes gólnál az az emöcionális érzés, ami jött a játékosokból a partvonal mellett. Egymás nyakába ugráltak, ami nagyon jól mutatja, hogy az ETO egy egységes csapat.

Online közvetítésünk itt olvasható: http://www.eto.hu/online-kozvetites/37/ajka-eto-fc-gyor/

FC Ajka - ETO FC Győr 2-3

Gólszerzők: Pákai (33.), Szabó Zsolt 68.) ill. Beliczky (10.), Szabó L.(14., 83.)

ETO kezdő: Kunsági - Vadász, Nagy Á., Nagy J., Kiliti - Lázár (Rácz 75p), Pongrácz, Magasföldi (Kabát 59p) - Beliczky (Kulcsár 75p), Szabó L., Zamostny

eto.hu


Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink