Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Izgalmas derbikkel folytatódik a hétvége

Az U16-U17-es Európa bajnoki selejtezők miatt továbbra sem rendeznek bajnoki fordulót az említett korosztályokban. Klubunk képviseletében Múcska Viktor erősíti a válogatottat, aki a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen 60 percnyi játéklehetőséget kapott.

Izgalmas derbikkel folytatódik a hétvége

U19-es csapatunk szombaton lép pályára a harmadik helyen álló DVSC otthonában. Az ETO FC két ponttal van lemaradva a debreceniektől, győzelem esetén akár még a dobogóra is felkapaszkodhatnak a győri fiatalok.  

U15-ös labdarúgóink az MTK-hoz látogatnak, ahol kemény küzdelem van kilátásban, ugyanis teljesen azonos a két együttes eddigi mérlege. A fővárosiak mindössze csak a jobb gólarányuknak köszönhetően foglalják el a tabella 4. helyét, míg az ETO az ötödik helyről várja a folytatást.

A 14 éves korosztálynak sem lesz könnyű dolga, az MTK fiataljai jól kezdték a szezont, öt forduló után még nincs veszített mérkőzés a nevük mellett. mi srácaink most hétvégén megszakítanák ezt a sorozatot.

HAJRÁ ETO!

 

2016. október 01. (szombat) 13:00
DVSC-DLA U19 – ETO FC Győr U19

2016. október 01. (szombat) 13:00
MTK Budapest U15  – ETO FC Győr U15

2016. október 01. (szombat) 11:00
MTK Budapest U14  – ETO FC Győr U14

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink