Kiütéssel hangolt az ETO a BL-re
Seidler és Alex tripla, az első hét percben sziporkázó győri játék. A bajnok már az első percekben eldöntötte a rangadót, a Dunaújváros ma nem tudta a Rábát megállítani. A címvédő győri csapat továbbra is 100%-os, első 10 percben mutatott játéka reménykeltő volt az UEFA Futsal Cup Main round nehéz csoportjára készülve
Kiütéses győzelmet aratott a Rába ETO a tavalyi ezüstérmes Dunaújváros otthonában, ahol két ellentétes félidőt láthattunk. Az ETO pillanatok alatt eldöntötte a mérkőzést a fáradtnak tűnt hazaiak ellen.
Davide két óriási Reveland bravúr után távolról lőtt a kapu jobb odalába a 2. percben (0-1).
Még fel sem ocsúdtak a hazaiak, máris kettő volt a különbség, Alex a jobb szélről vette be a Dunaferr kapuját (0-2).
Nem állt le az ETO, a brazil Jaison szerzett meg egy labdát, majd félpályáról a kint álló hazai kapus felett emelt a hálóba (0-3). Időt is kért Fehér Zsolt, ami meghozta a hazai támadásokat is, azonban még pontatlan volt a befejezés a győri kapu előtt.
A 11. percben a bíró kiállította a portugál Davide-t, az emberelőnyt nem tudta gólra váltani a Dunaferr. A hazai csapat - két Seidler (0-4, 0-5) és egy demoralizáló Drahovksy (0-6) sarkazásos találat után - a hatodik győri gólt követően tudott szépíteni, mivel az egyébként bombaformában védő győri kapus, Tóth Gyula rendre meghiúsította a Dunaújváros gólszerzési lehetőségeit.
Ekkor Schrancz volt jó helyen és a győri kapus miután a labda egy lövést követően a vendég kapus kezéről a kapufára, majd Schranz elé perdült, aki a labdát közelről a hálóba pofozta (1-6). Ezzel még nem volt vége, Alex második gólját lőtte a szünetet jelző sípszó előtt (1-7).
A második félidőben magához tért a Dunaferr, egy fokkal kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. Az ETO visszavett a tempóból, rápihenve a Bajnokok Ligája miatt a hátralévő játékrészre, azonban így is kézben tartotta a mérkőzést. A félidőben kapust cserélt az ETO, a Tóth-ot váltó Alaszticsot is komolyan megdolgoztatták Hosszúék, akik az utolsó sípszóig hajtottak közönségük előtt az eredmény kozmetikázásáért. A spanyol Alex triplája (1-8) után rögtön válaszolt a hazai duplázó Schrancz, miután egy szabadrúgás variáció után jól helyezett a győri kapus mellett a bal alsó sarokba a 31. percben (2-8). A 38. percben Horváth Norbertet is a kiállítottak sorsára került, majd az utolsó előtti percben Seidler is triplázott, ahogy a Győr, most a Dunaújváros is betalált az utolsó pillanatokban. Hosszú talált utat lapos lövésével a győri kapuba (3-9).
Sokan hasonlóan szoros mérkőzést vártak a két csapat rangadójától, mint a tavalyi Alapszakaszban, amikor a Dunaferr otthon verte meg az ETO-t, majd az ETO a hajrában tudta csak legyőzni Fehér Zsolt csapatát a dunaújvárosi visszavágón.
Azonban az előrehozott 4. forduló mérkőzésén, a 3-9-re végződő rangadót gyorsan eldöntő ETO megérdemelten nyert, az első 10 perc gyengébb játékából később feljavult, és végig becsületesen küzdő Dunaújváros ellen.
Az ETO úgy uralta végig a meccset a Dunaferr ellen, hogy kulcsjátékost is pihentettek: Juanrát, aki mindössze csak hat percet játszott a találkozón. A találkozón több érdekes bírói ítélet borzolta a két csapat kedélyét (főleg a hazaiakét) , a mérkőzésen így hat sárgalap és két kiállítás született.
A Rába ETO hétfőn a nagy visszatérő FTC-t fogadja a győri Magvassy Sportcsarnokban este 18:30-kor.
Edzői vélemények a mérkőzésről:
Fehér Zsolt: „A mai mérkőzésen az első félidőben az ETO hamar eldöntötte a három pontnak a sorsát. Az első félidőbe nagyon belealudtunk és dekoncentráltan játszottunk. A második félidőhöz gratulálok a csapatnak, a játékosaimnak. Igaz hozzá kell tenni, hogy az ETO egy picit visszavett a lendületből. Dolgozunk tovább, hiszen jön mindjárt a következő mérkőzés. Jövő héten hétfőn a Szombathellyel játszunk és szeretnénk hazahozni a 3 pontot, szeretnénk kijavítani m-indenképpen ezt a csorbát.”
Marcos Angulo: „Első félidőben tökéletesen játszottunk, a második félidőben úgy játszottunk, hogy a fejünkben ott volt már a Main Round. Juanra is csak hat percet játszottunk, igaz már tökéletes állapotban van, de spóroltunk, hogy pihenni tudjon. Nagyon elégedett vagyok a mérkőzéssel.”
Dunaferr Due Renalpin FC – Rába ETO 3-9 (1-7)
Gólszerzők: Schranz B. (17, 31), Hosszú Á. (40), illetve Davide (2), Alex (3, 20, 30), Jaison (4), Seidler (7, 13, 39), Drahovsky (16), illetve
Dunaferr kezdő: Reveland – Horváth N, Hosszú Á., Varga Cs., Klacsák B.
Csere: Varsányi Á., Németh P., Schranz B., Fridrich D., Csányi D., Józsa T., Farkas E.
Vezetőedző: Fehér Gyula
ETO kezdő: Tóth Gy. – Juanra, Davide, Alex, Dávid R.
Csere: Jaison, Drahovsky, Seidler, Vas Á., Bognár B., Sáhó K., Alasztics M., Matkovics G.
Vezetőedző: Marcos Angulo