Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szép siker Kispesten!

Győzelemmel folytatta a bajnokságot az ETO, ezúttal Honvédtől hozta haza a 3 pontot Bekő Balázs csapata. Már az első tíz percben kettő volt a különbség, majd a szünet után beduplázta előnyét a Győr.

Szép siker Kispesten!

Magasföldi finom passzát az előre húzódó Nagy Ádám vágta három hazai védő gyűrűjében a bal alsó sarkba, megszerezte a vezetést az ETO a 11. percben (0-1)!

Sokat nem kellett várnia következő győri gólra.
Beliczky vágta Zamostny passzát a Honvéd kapujába a 35. percben (0-2), miután hibáztak a hazai védők, a győri center remekül tartotta meg a labdát, passza pedig pontos volt.

Ezután akár még három találatot is szerezhetett volna az ETO, de sajnos kimaradtak a győri helyezetek, két góllal úszta meg a Honvéd az első félidőt.

Az ETO FC Győr kétgólos vezetése vitathatatlan volt a szünetben, akár ennél több találattal is előnyben lehetnének, ha csak a helyzeteik felét értékesítik Kulcsárék.

Az első 45 perc játéka alapján teljesen megérdemelten vezetett az ETO a Budapesti Honvéd MFA ellen, akik a félidő hajrájára szedték össze magukat.

Ismét védő szerezte a következő győri gólt az 53. percben. Szöglet után nagy tömörülés a Honvéd kapuja előtt, Varga elé pattant a labda, aki közelről magasan vágta a hálóba az ETO harmadik találatát (0-3)!

Kabát Péter szállt be a küzdelembe a hajrára, Zamostny-t váltotta.

Beállása után fél perccel később négyre növelte az ETO előnyét. Az önzetlen Rácz passza után Kabát az üres kapuba gurított, miután sakk-mattot adtak a kispesti védelemnek.

Négygólos győzelmével szép sikert ért el az ETO FC Győr, a Honvéd legyőzésével a két csapat helyet is cserélt a tabellán. Az ETO ilyen különbéggel is megérdemelten győzött Kispesten.

Online közvetítésünk itt található: http://www.eto.hu/online-kozvetites/29/budapest-honved-ii.-eto-fc-gyor/

 

Budapest-Honvéd II. - ETO FC Győr 0-4 (0-2)

2016. szeptember 18. Budapest | NBIII Nyugati csoport 7. forduló
Játékvezető: Csonka Bence
Asszisztensek: Vicziám Mátyás, Flinta Zoltán

Gólszerzők: Nagy Á. (11), Beliczky (35), Varga (53). Kabát (73)

Kispest Honvéd MFA: Vajda - Bíró, Palmes, Gergényi, Király, Márton, Tömösvári, Soós, Bíró, Tóth
Vezetőedző: Gálhidi Győrgy

ETO FC Győr: Kunsági - Vadász, Nagy J., Nagy Á., Varga - Lázár, Kulcsár, Magasföldi (Pongrácz 56) - Beliczky (Rácz 56), Zsabó L. - Zamostny (Kabát 73)
Vezetőedző: Bekő Balázs

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink