Futsal: Hétfőn hazai pályán kezd a Címvédő
Új időpontban hétfőn 18:30-kor, hazai pályán kezdi meg nyolcadik szezonját a Rába ETO hatszoros bajnok futsal csapata. Öt új játékosok érkezett valamint visszatért korábbi sikerei helyszínére Marcos Angulo, a Rába ETO új edzője.
A spanyol vezetőedző Marcos Angulo érkezésével a támadó futsalé lesz a főszerep, vele együtt pedig 5 új játékos (Dávid Richárd, Vas Ádám, Bognár Bálint, Davide Moura és Leandrinho igazolt a Rábapartra.
A mai sajtótájékoztatón Marcos Angulo az ETO céljairól kifejtette, hogy az elvárása csapatától nem változott ahhoz képest, amikor először érkezett Győrbe, miszerint minden mérkőzést meg kell nyerniük.
- Minden nap azon dolgozunk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, hogy a következő évben indulhassanak a Futsal BL-ben, ez a legfontosabb a klubunk számára. – nyilatkozta Marcos Angulo.
Egy dolgot azonban tisztázni kell, folyamatosan emelkedik a színvonal Magyarországon és ilyen magas szinten a magyar futsal még nem volt, mint most.
A hétfő Göcsej elleni bajnoki rajtról elmondta, hogy egy olyan mérkőzést vár, ahol a vendégek a védekezéssel lesz elfoglalva, természetesen, természetesen, ha rosszul kezdődik számukra egy mérkőzés, akkor vérszemet kaphatnak a vendégcsapatok.

- Nekünk az a feladatunk, hogy az első 5-10 percben eldöntsük a találkozót. Nem szeretném, ha ellenfeleink felnőnének a mi játékunkhoz, az első percekben szeretném megverni az ellenfeleket. – zárta mondani valóját a spanyol tréner.
Angulo zárásként köszönetet mondott az előző vezetőedző Jordi Illa Solé munkájáért, aki rendkívül jó csapatot hagyott rá. Nemcsak a játékosokra tért ki az új edző, hanem arra, hogy ebben a csapatban meg van a sebesség és nagyon jó játékerőt képviselnek.

A belépőjegyek árai nem változtak (a helyszínen a mérkőzés előtt a Magvassy Sportcsarnok bejáratánál lehet jegyet venni), ahogy az sem, hogy az ETO FC Győr labdarúgó mérkőzésekre szóló bérletek továbbra is érvényesek a hazai futsal mérkőzésekre. Így a szurkolóink idén is a bérletük felmutatásával megtekinthetik a futsalos találkozókat.
eto.hu