Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Vegyes eredményekkel zártuk a hétvégét

Két győzelem, egy döntetlen és két vereség a 2.forduló mérlege.

Vegyes eredményekkel zártuk a hétvégét

Igaz küzdelemben nem volt hiány az U19-es összecsapáson, ezt a nyolc kiosztott sárgalap is jelzi, ám a két zöld-fehér gárda mégsem tudott felülkerekedni egymáson, így gólnélküli döntetlennel zárult a bajnoki találkozó. A kisebbeknek sem volt szerencséjük a Fradi otthonában, ellenfelünk kihasználva a hazai környezetet, nagyobb arányban is győzni tudott a győri fiatalok ellen. Ellenben a Kaposvárral szemben remekelni tudtak fiaink, míg az U15 2-1-re, addig a Rozmán László vezette U14 gólzáporos mérkőzésen, félidei hátrányából felállva 8-2-re verte a Rákóczit.

ETO FC Győr U19 – Ferencvárosi TC 0-0

Gyurákovics, Nagy T. (Hajpál 90’), Schillinger, Mió, Kiliti, Bagó (Nagy M. 90’), Kelemen, Koncsag, Horváth E. (Varga J. 56’), Samodai (Németh B. 90’), Szilvágyi (Zimonyi 83’)
vezetőedző: Jäkl Antal

"Két ellentétes félidő után igazságos eredmény született a mai mérkőzésen! Sajnos az első félidőben az elején még jól működtünk! Labdakihozatalunk rendben volt igaz nem volt folytatása a játéknak! A közepétől viszont rendre kellemetlen helyzetekbe hoztuk magunkat!Nem tudtuk a labdát birtokolni és magunkra húztuk az ellenfelet! Ezen időszakban nagyon nyomott a Fradi! Szerencsére a félidőben tudtuk rendezni a sorainkat és egy más csapat lépett pályára!Sikerült megnyugodnunk és a középpályásaink feljavulásával a játékunk is gördülékenyebb lett! Pontrúgásoknál ismételten 2 alkalommal is elaludtunk! Természetesen a meccslabdát ismételten kihagytuk! A pozitívum hogy mindenki a csapatban odatette magát!Remélhetőleg a játék minőségen is tudunk javítani!"

Ferencvárosi TC U17  – ETO FC Győr U17  3-0 (1-0)

Onódi, Farkas, Mocsi, Jakab, Zeke, Kőfalvi (Szabó B. 68’), Szánthó B., Kovács K., Ozsváth (Szánthó R. 61’), Kocsis, Tamás
vezetőedző: Oross Márton

"1.40-nél gólt kaptunk megint, így futhattunk az eredmény után. Amikor nálunk volt a labda jól építettük a támadásokat, de az utolsó passzokba hiba csúszott, vagy a labdavezetés nem volt tökéletes. Védekezésben sajnos nagyon sok kontralehetőséget adtunk az ellenfélnek, amiből gólt is rúgtak. 65 percig kiegyenlített volt a játék, talán nekünk volt több helyzetünk,de sajnos egy kihagyott helyzet utáni kontra végén kettőre növelték az előnyüket, majd egy percen belül háromra. Ezután már hitehagyottan játszottunk, ami remélem a jövőben változik, mert egy talált góllal + egy tizenegyessel amit nem adtak meg, akár szorossá is tehettük volna a meccset. 1-0-ás vezetésnél türelmetlenek voltunk a védekezésben, nem vártuk meg, hogy szélre kerüljön a labda, hanem középen támadtunk le, ami rendezetlenséghez vezetett."

Ferencvárosi TC U16 – ETO FC Győr U16 5-1 (1-0)

Iváncsics, Tóth P. (Krén 46’), Varju, Kocsis, Babayigit (Kalmár 46’), Csonka, Vitális (Szamosi 77’), Nagy Z., Balogh (Szabó T. 81’), Márton (Sipőcz 58’), Méry
gólszerző: Sipőcz
vezetőedző: Granát Balázs

„Sajnos a srácokon nagyon érződött még az ETO CUP-on összeszedett fáradság. A Fradi jól megszervezte a védekezését és a labdaszerzések után nagyon gyorsan végig vitték a kontrákat. Sokkal frissebbnek tűntek, ami érthető is. Játékban rendbe voltunk az ellenfél 30-as vonaláig, ott lett volna szükségünk 1-1 jó döntésre, váratlanra! A héten frissülünk es a hétvégén javítunk az MTK ellen!”

ETO FC Győr U15 – Kaposvár U15 2-1 (1-1)

Ruisz, Szabados, Molnár M. (Illés 52’ Babayigit M. 83’), Tamás, Wágenhoffer, Ominger, Orosz, Tóth M. (P. Américo 60’ ), Kása (Lázár 41’), Volter, Varga (Farkas 41’)
gólszerzők: Orosz Adrián; Farkas Balázs
vezetőedző: Varga Antal

"Nehéz mérkőzés volt, az első percekben gólt kaptunk pontrúgásból, utána végig uraltuk a játékot, helyzeteket alakítottunk ki, de pontatlanok volt ill az ellenfél kapusa védett bravúrosan. Egy távoli lövéssel egyenlítettünk. A 2. félidőben a cseréknek köszönhetően támadásban hatékonyabbak voltunk, főként Illés B oldalán, gólpasszt is adott. Nem tudtuk berúgni a 3.gólt, a kontrákban végig benne volt a veszély az ellenfél gyors csatára miatt, így nyögvenyelős, izgalmas volt a vége."

ETO FC Győr U14 – Kaposvár U14 8-2 (1-2)

Mittnacht, Kiss (Buglyó 57’), Mayer, Lasz (Szabó K. 40’), Szabó D., Gacs, Rátonyi, Gasztos (Ignácz 57’), Mayer M. (Szabó B. 40’), Puska, Vígh (Bagó B. 40’)
gólszerzők: Mayer J; Puska Péter (3); Gacs; Rátonyi; Szabó (2)
vezetőedző: Rozmán László

"A nagy mezőnyfölény ellenére gyorsan 2 gólos hátrányba kerültünk ami némileg megzavarta a játékosokat sok volt a felesleges egyéni próbálkozás kapkodás ajáték nem felépítése.A szünetben rendeztük a sorokat és az egyenlítő gólunk után lehengerlő támadó játékot bemutatva szép győzelmet arattunk. Itt már jelentkeztek a pályán a hét közben gyakoroltak."

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink