Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nehezen nyert az ETO Tatabányán

Győri mezőnyfölény és hazaiak betömörülő védekezése jellemezte végig a küzdelmes mérkőzést, amin Szabó Lukas távoli lövéséből született a győztes találat. A hajrában Kunsági bravúrjai kellettek a győzelem kiharcolásához, a Tatabánya kisebb szerencsével otthon tarthatta volna az egyik pontot.

Nehezen nyert az ETO Tatabányán

Nehezen törte fel az ETO Tatabánya védelmét az első félidőben, azonban a 43. percben Szabó Lukas távoli lövése utat talált a Bányász kapujának bal alsó sarkába, ami végül elég volt a győri győzelemhez.

Igaz a Győr irányított az első félidőben, azonban a mezőnyfölényét sokáig nem  tudta gólra váltani csapatunk. A 18. percben egy szöglet után kiejtette a hazai kapus a labdát és Kulcsárnak majdnem sikerült a kapuba kanalazni azt, ám a játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé. A betömörülő védelem ellen pontosabb és gyorsabb támadó játékra lett volna szüksége az ETO-nak. Az első 45 perc hajrájára megélénkült győri támadások eredményre vezettek, kétszer Balajti került nagy helyzetbe, előbb bevetődve kapura tolt labda fölé szállt, majd mikor jó volt az irányzék, a Bányász kapusa tolta ki a felső sarokba tartó labdát.

Ezután végre Szabó Lukas szerezte meg a vezetés a 43. percben (0-1). Átlövése védhetetlenül vágódott a a kapu bal alsó sarkába. Az ETO vezetése megérdemelt volt, érett a vendég találat.

A szünet után megmaradt a játék képe, az ETO irányított és próbálta növelni előnyét a szépszámú ETO szurkolók előtt. A Bányász sokáig nem vállalt több kockázatot, de érezhető lett a mérkőzés végére, hogy a hazaiak többet támadnak.

A hajrára aztán megélénkültek a hazai rohamok az egyik pont megszerzéséért, több veszélyes szögletet is rúghatott a Tatabánya, de az ETO FC Győr védelme jól oldotta meg a feladatát.

A Tatabánya végül a mérkőzés utolsó két percében egyenlíthetett volna, azonban Kunsági bravúrjai megakadályozták a hazai gólt, így ha nehezen is, de megérdemelten szerezte meg a 3 pontot Tatabányán az ETO FC Győr.

Nyugati csoport eredmények 3. forduló

Bp. Honvéd-MFA–Puskás Akadémia II 3–1
Csorna
–Videoton II 4–1
Hévíz–Diósd 1–2
Veszprém–Ajka 0–0
Érd–Gyirmót II 4–0
Tatabánya–ETO FC Győr 0–1
Andráshida–Sárvár 1–0
Kaposvár–Csepel 3–0
III. ker. TVE–Komárom 4–1

 

Kapcsolódó képek

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink